Kiderült, hogy a Franciaországba kísérő nélkül érkezett „kiskorú” migránsok több mint 90 százaléka felnőtt

A jelentés számos kérdést felvet, és ez alapján valószínűsíthető, hogy sokkal kevesebb kiskorú migráns érkezett a kontinensre, mint azt korábban a mainstream nyugati sajtó állította. Az adatok nem a valóságot mutatták, hiszen tudvalevő, hogy az illegális bevándorlók általában papírok nélkül érkeznek, személyes adataik rögzítése pedig bemondás alapján történik.

2019-ben a Franciaországban kísérő nélkül tartózkodó kiskorú migránsok 75 százalékát algériaiak, marokkóiak és tunéziaiak tették ki. A jelentésben Rémy Heitz és Aude Groualle ügyészek leszögezték, hogy sok felnőtt használ ki egy 1945-ös törvényt, mely különleges jogokat és védelmet garantál a kiskorú bevándorlóknak. Éppen ezért, ha hazudnak az életkorukról, egyszerűen vissza tudnak élni a francia jogrendszer nyújtotta lehetőségekkel.

A párizsi ügyészség 2019-ben végzett elemzéséből kiderült, hogy a hivatalosan kiskorúként azonosított 154 személyből álló csoportban az orvosi vizsgálatok alapján valójában 141 felnőtt volt, ami 91,6 százalékot jelent.

A vizsgálat alapján Valérie Martineau, a párizsi agglomeráció biztonsági igazgatója úgy véli, nem túlzás azt gondolni, hogy a Párizsban tartózkodó, magukat 16 vagy 17 évesnek valló, kísérő nélküli kiskorúak legalább fele valójában legalább 18 éves. Elmondta, hogy szerinte azért hazudnak a korukról, illetve a személyazonosságukról, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó igazságszolgáltatási törvények engedékenységét kihasználhassák.


Hirdetés

Ez alapján a 2020-ban legalább 2500 ilyen esetnek kellett történnie csak Franciaországban.

Más országokban is hasonló a helyzet

A korukról valótlanságot állító illegális bevándorlók esete nem Franciaország-specifikus. Egy belgiumi tanulmány szerint a hozzájuk érkező „kiskorú” migránsok 73 százaléka valójában felnőtt volt. A svédországi számok viszont túlszárnyalták Belgium adatait: a BBC jelentése szerint a svéd egészségügyi hatóságok által vizsgált „gyermekkorú” migránsok 84 százalékáról derült ki, hogy valójában 18 éves vagy annál idősebb.

A Münsteri Törvényszéki Orvostani Intézet által Németországban végzett tanulmány is arra a megállapításra jutott, hogy a kiskorú illegális bevándorlók nagy része hazudik a korát illetően. Az egyetemi klinika igazságügyi orvosszakértői mintegy 600, úgynevezett kísérő nélküli kiskorú migránst vizsgáltak meg a bíróságok megbízásából, ahol elsősorban az életkorukra voltak kíváncsiak. Az intézet megállapította, hogy mintegy 40 százalékuk bizonyíthatóan betöltötte a 18. életévét, de gyakran annál is idősebbek voltak.

(Rmx.news)

Illegális migráció: már a gyerekeket küldik

Folytatódik az illegális migráció

Kiemelt képünk forrása: MTI/AP/Panajótisz Balaszkasz

'Fel a tetejéhez' gomb