Boldoggá avatják Stefan Wyszynski lengyel bíborost


Hirdetés

A volt lengyel prímással együtt aznap Róza Maria Czackát is boldoggá avatják. A ferences nővér 1911-ben megalapította a varsói Vakokat és Gyengénlátókat Gondozó Társaságot, majd 1922-ben a Varsó melletti Laskiban létrehozta a híres vakgondozó intézetet. Wyszynski a második világháború alatt az intézet lelkészeként szolgált.

A szeptember 12-én délben kezdődő boldoggá avatási szertartást Marcello Semeraro bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációját vezető prefektus fogja celebrálni.


Hirdetés

Ferenc pápa 2019 októberében, 30 évig tartó boldoggá avatási eljárás után nyitotta meg az utat Wyszynski bíboros boldoggá avatása előtt, elismerve egy, az ő közbenjárására történt csodát.

A szellemi jelentőségét tekintve Mindszenty József hercegprímással gyakran párhuzamba állított, a lengyel és az európai katolikus egyház jelképes alakjának számító, a nácizmus, majd a kommunizmus elleni küzdelemben elsőrendű szerepet betöltött Stefan Wyszynski 1901-ben született. 1948-ban lett Varsó és Gniezno érseke, Lengyelország prímása, 1953-ban avatták bíborossá. 1981-ben Varsóban hunyt el, három héttel a lengyel pápa, II. János Pál elleni sikertelen merényletet követően.


Hirdetés

Wyszynski viszonyítási pont volt a katolikus egyház és a kommunista rendszer közötti kapcsolatok, valamint Lengyelország történelmi eseményeinek alakulásában a hidegháború időszakában. Az egyház és az állam viszonyában taktikai okokból személyesen felvállalt bizonyos engedményeket, viszont nem tűrte el a rezsimmel együttműködő békepapok tevékenységét, kiállt az ellenzék, a sztrájkoló munkások követelései mellett, kereste a feszültségek feloldásának lehetőségeit.

1950-ben, annak reményében, hogy sikerül megállítani az egyház ellen irányuló sztálinista megtorlást, Wyszynski prímás aláírt egy, a kommunista állam és az egyház viszonyáról szóló megállapodást.


Hirdetés

1953-1956-ban internálták. Abban az időszakban dolgozta ki a nemzet szellemi megújulásának programját, amelyet az 50-es évek végétől a lengyel katolikusok el is kezdtek megvalósítani. 1956-ban, az akkori átmeneti politikai olvadás időszakában Wyszynski egy újabb, az egyház iránti engedményeket tartalmazó megállapodást írt alá az akkori lengyel kormányfővel, Wladislaw Gomulkával.

Emlékezetesnek számít az 1978-as pápaválasztás utáni jelenet, amikor az akkor 77 éves Wyszynski bíboros a Szent Péter téren térdre borult az ő hozzájárulásával frissen megválasztott II. János Pál előtt, aki a pápai trónusról felugorva elébe sietett, és átkarolta a lengyel egyházi vezetőt.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia.org

'Fel a tetejéhez' gomb