Petíciót indítottak a budavári önkormányzat sokakat felháborító rendelete ellen

A baloldali vezetésű budavári önkormányzat rendelete értelmében, mindössze 24 ezer forintos bérleti díjért az MSZP-közeli Politikatörténeti Intézet (a rendszerváltás előtt: Párttörténeti Intézet) kap helyet Borsos Miklós erdélyi származású szobrászművész egykori lakásában, amely eddig emlékmúzeumként működött. 

Borsos Géza, a művész leszármazottja megkeresésünkre úgy reagált: balliberális, nemzetellenes kurzus van kialakulóban Budapest I. kerületében, amely az identitásunkat semmibe véve tagad meg minden magyar értéket és konvergál olyan balliberális identitáspolitikával, aminek egész egyszerűen nem létezik értékrendszere. Kiábrándítónak és elkeserítőnek tartja, hogy az I. kerületi önkormányzat ennyire semmibe veszi kulturális örökségünket.

A leszármazott – a Magyarok Világszövetsége Védnöki Testületének vezetőjeként – online petíciót is indított, felszólítva Váradiné Naszályi Márta polgármestert, hogy vonja vissza a vonatkozó rendeletet az emlékmúzeum felszámolásáról.

Borsos Géza, aki minden támogatás nélkül maga tartja fenn a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós emlékházat, a petíció bevezetőjében így fogalmaz: „Fájó szívvel figyeljük tehát, hogy az általunk is mintának tekintett, és oly sok közösségi élményt megélt, nemzeti kultúránk részét képező Borsos Miklósék (…) otthonát, hogyan próbálja Váradiné Naszályi Márta I. kerületi polgármester (…) ellehetetleníteni majd felszámolni.” Kiemelte: 

Tettét nemzeti kultúránk, értékeink elleni merényletnek tartjuk, mint ilyet mélységesen elítéljük és határozottan tiltakozunk ellene.

A képre kattintva galéria nyílik!

Borsos Miklós erdélyi szobrászművész 1906-ban született Szeben városában, olyan híres alkotások köthetők a nevéhez, mint a Clark Ádám téri 0 kilométerkő, Karinthy Frigyes síremléke, a zászlótartó oroszlánok vagy a Balatoni szél.

A petíciót erre a linkre kattintva tudja aláírni.

Iratkozzon fel hírlevelünkre