Tarnai Richárd: A kórral szembeni küzdelem nem nélkülözheti a lelki támogatást

Az egészségügyi és szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és tanárok után az egyházi személyek szervezett oltására került sor hétfőn és kedden több helyen is. Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest Megyei Oltási munkacsoport vezetője személyesen ellenőrizte a vakcinázást a veresegyházi Misszió Egészségügyi Központban.

Számos felekezet lelkésze, lelkipásztora, papja kapta már meg a koronavírus elleni védőoltást. „A kórral szembeni küzdelem nem nélkülözheti a lelki támogatást sem, ezért is nagyon fontos az egyházak szerepe honfitársaink belső megerősítésében” – mondta, egyben kifejezte köszönetét az egészségügyben dolgozók, a katonák, rendőrök, tanárok áldozatos munkájáért, valamint a felekezetek szolgálatáért, akikkel közösen legyőzhető a járvány.

Már több mint 3 millió honfitársunkat beoltottuk a koronavírus ellen, jó úton járunk, hogy Európában az elsők között vessünk véget ennek az alattomos vírusnak – tette hozzá Tarnai Richárd.