Florida is kizárta a transzneműeket a női sportágakból

A méltányos női sporttörvényt (HB 1475) a republikánus többségű állami törvényhozásban, 77:40 arányban szavazták meg. A törvényjavaslat előírja, hogy az iskolai és főiskolai sportcsapatokba való bekerülésnek nem szabad nemi identitáson alapulnia. A felvételkor tehát nem a társadalmi, hanem a biológiai nemet veszik figyelembe, azt, amit a születés pillanatában hivatalosan meghatároznak.

A törvényhozás célja, hogy lehetőséget teremtsen a női sportolóknak ügyességük, erejük, atlétikai képességük bemutatására, és biztosítsa számukra a teljesítmény-alapú elismerést, főiskolai ösztöndíjakat megszerzését, valamint a sikerekből származó hosszú távú előnyöket. Ez pedig csak a nemspecifikus atlétikai csapatok és sportágak megteremtésével érhető el, csak így mozdítható elő a nemek közti egyenlőség.

Ezenkívül a törvényjavaslat előírja, hogy az iskoláknak, illetve az intézményeknek kell ellenőrizniük a hallgatók biológiai nemét. Ezért kérvényezniük kell, hogy a fiatalok benyújtsanak egy egészségügyi és hozzájárulási űrlapot, amelyben nyilatkoznak a nemüket illetően.

A demokraták természetesen LMBTQ-ellenesnek tartják a frissen megszavazott törvényjavaslatot és fellebbeznek ellene.


Hirdetés
Kaylee Tuck
Kaylee Tuck, floridai képviselő – A kép forrása: Kaylee Tuck Facebook-oldala

Kaylee Tuck, floridai képviselő, a törvényjavaslat lelkes támogatója a támadásokra reagálva kifejtette, hogy a jogszabály nem tiltja a transznemű diákok részvételét az atlétikai csapatokban és sportokban, csak azt kéri, „hogy biológiai nemük alapján játsszanak.”

Tuck felszólalását ováció fogadta, amikor kijelentette, hogy a rendelet „szigorúan a női sportok biztonságának, integritásának, tisztességének és versenyképességének megőrzése” érdekében született.

Nem Florida az első állam, amely megtiltja a transzneműek indulását a női sportversenyeken. Mississippi, Tennessee, Arkansas és Idaho is hasonló törvényeket vezetett be és további 12 állam fontolgatja még az intézkedéseket.

 

Mississippi szembemegy Bidennel: nem indulhatnak transznemű sportolók a női versenyeken

A jó példa ragadós: Tennessee is szembeszállt Bidennel

Betiltotta a kiskorúak nemátalakító beavatkozását Arkansas

Forrás: Breitbart.com

A kiemelt kép forrása: Flickr

'Fel a tetejéhez' gomb