Piros tojás helyett feljelentést kaptak húsvétkor a mentők

Házmesterkedés mesterfokon.

Dúl a koronavírus-járvány, a harmadik hullám legsúlyosabb napjait éljük meg. Az orvosok, ápolók és mentősök éjt nappallá téve megfeszített tempóban dolgoznak egészségünk védelme érdekében. Egyeseknek azonban semmi sem szent, minden lehetőséget megragadnak, hogy bemárthassák a heroikus munkát végző szakembereket.

Ahogy arról az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán beszámolt, egy rohamkocsi személyzete a kórházból a mentőállomásra tartva megállt egy hamburgeresnél, hogy ebédet vásároljanak maguknak. A „szünet” egy pillanatra sem veszélyeztette az egység riaszthatóságát vagy befolyásolta a „bevonulás” útvonalát.

Ebédjüket vásárló mentősök a feljelentő ablakából

Egy „jóindulatú” állampolgárnak azonban szemet szúrt az eset, fényképezőt ragadott, megörökítette az éppen hamburgert vásárló mentőtiszteket, és mint egy jó házmester, bejelentést tett a fővárosi mentőknél. Az illető állítása szerint „hosszú perceken” keresztül állt a rohamkocsi, ám a mentő fedélzeti számítógépe alapján mindössze 1 perc 51 másodpercen keresztül volt a helyszínen a jármű.

A szakemberek egyébként csak később tudták elfogyasztani ebédjüket, ugyanis állomáshelyükre érve azonnal riasztották őket.

A panaszra végül az Országos Mentőszolgálat főigazgatója maga reagált. Válaszában (a tények ismertetése után) megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók irányába, akik áldozatos munkájára a jelenlegi hatalmas terhelés mellett is számíthat a lakosság.

Információink szerint azóta beazonosították a hobbifeljelentgetőt, hiszen az általa közölt fotó alapján nem volt nehéz bemérni a lakását. Így már nem kell aggódnia, tette nem marad „jutalom” nélkül.

Csak gratulálni tudunk túlbuzgó polgártársunknak, reméljük büszke magára!

A mentősöknek pedig rengeteg kitartást kívánunk, és köszönjük, hogy ezekben a nehéz hetekben is a lehető legmagasabb színvonalon végzik munkájukat, és ha segítségre van szükségünk, rájuk mindig számíthatunk!

Iratkozzon fel hírlevelünkre