A BLM-szobor ledöntője a Vasárnapnak: Az én szembeszállásom az átlagember véleményét fejezte ki
A ferencvárosi BLM-szobor nagypéntek reggel már nem állt a helyén. Incze Bélával, a Légió Hungária vezetőségi tagjával beszélgettünk arról, hogy pontosan mik motiválták tettét és persze az is szóba került, hogyan viszonyul ehhez a jobboldali nyilvánosság.
– Nagycsütörtökön felállították ezt a műalkotásnak szánt provokációt, ám nagypéntek reggelén már hűlt helye volt az egésznek. Számítottatok arra, hogy ilyen hamar retorzió fog érni titeket a tettet követően? Egyáltalán hogy jutottak el odáig az események?
– Ebben az esetben a saját magam nevében nyilatkoznék, nem a többi Légió Hungária-tag nevében. Mikor először értesültem arról, hogy ezt a szobrot felállítják, akkor rögtön eldöntöttem, hogy amennyiben én leszek az első, aki odaér, akkor ledöntöm, majd utána odasétálok a rendőrökhöz. Ez volt a benyomásom rögvest, mikor olvastam a hírt. Ezen csak annyit kellett változtatnom, hogy a felállítás napján egyszerre értünk oda a Mi Hazánk Mozgalommal, ott egyeztettük az elképzeléseinket és sem én, sem a Légió Hungária nem akart keresztbe tenni a Mi Hazánknak. Elfogadtuk, hogy a paravánjukat felállítsák, sőt, ebben segítettünk is nekik. Persze ezt annak tudatában, hogy ez a paraván nem fog ott maradni és végrehajtásra kerül majd az, amit eldöntöttem.
A Légió Hungária alapításakor deklarálta és azóta is következetesek vagyunk ebben, hogy politikai pártokkal nem alakítunk ki hivatalos viszonyt, ezt az együttműködést sem előzte meg előzetes egyeztetés, az élet szülte, a helyszínen döntöttünk úgy, hogy sem mozgalmi-, sem pártérdek nem írhatja felül a nemzeti érdeket.
A későbbiekben pedig az eredeti elképzelésemhez hűen, megcselekedtem, amit megkövetelt a haza.
– A szobordöntést követően mikor kezdődött el a hivatalos intézkedés?
– A szobortól 30 méterre parkolt egy rendőrautó, és amikor odasétáltam, már leengedték az ablakukat, jelezve ezzel is, hogy ők jelen vannak. Én abban a tudatban is mentem oda, hogy szándékomban sem áll elszaladni vagy kivonni magamat a felelősségre vonás alól. A felvételen, amit készítettünk, látható, hogy a szobor eltávolításra került, majd ezt követően széttárt karokkal odasétáltam a rendőrautóhoz. Kérdezték, hogy el akarok-e szaladni, ellen akarok-e állni, én elmondtam, hogy egyik sem. Nem kívántam elmenekülni, sem úgy cselekedni, mintha ezt nem én tettem volna. Ez volt a terv.
– Hogy zajlott a hivatalos eljárás, hogyan viselkedtek veled a rendőrök?
– Teljes mértékben korrektek voltak velem, mind a helyszínen szolgálatot teljesítő készenléti rendőrség munkatársai, mind a IX. kerületi rendőrség tagjai a kapitányságon. Az előállító helyiség, ahol voltam, az azért afrikai állapotokat idézett, borzasztóan ocsmány körülményekkel, de bűnözőknek nem is kívánok mást. Én egy politikai véleménynyilvánítás okán kerültem oda, persze nem tetszett, de a bűnözőknek ez jár.
– Mit szólsz ahhoz, hogy amint arra számítani is lehetett, a jobboldali-konzervatív nyilvánosságnak egy nem elhanyagolható része rögtön elkezdte úgy értékelni a tettedet, hogy azzal valójában a provokáció célját teljesítetted be és nem szabad ellenprovokációval válaszolni a provokációra? Mert – érvelnek – ennek következményeképpen majd a nyugati lapok és szervezetek újfent arról cikkezhetnek, milyen komoly szélsőjobboldali erőszak uralkodik Magyarországon.
– Bontsuk két részre a válaszomat. Egyfelől maga a művet alkotó művész és Baranyi Krisztina, a kerület polgármestere több helyen elmondták, hogy a szobrot annak tudatában állították fel, hogy azt meg fogják rongálni, tehát kvázi egy kommunikációs csapdát állítottak fel azokkal szemben, akik bármilyen reakcióval élnének.
Ennek ellenére sem gondolom, hogy a helyes megoldás az lett volna, hogy erről nem veszünk tudomást. Láthattuk az elmúlt bő évtizedben az LMBTQ-lobbival kapcsolatban, hogy hova vezet, ha pusztán semmibe vesszük őket.
Ettől egyszerűen még erősebbek lesznek. Ha az ajtó résnyire kinyílik az ilyen mozgalmak számára, akkor először bedugják a lábukat, belökik a térdüket, végül berúgják az ajtót. Ha ők felállítanak egy ilyen kommunikációs csapdát, akkor nem attól kell félni, hogy mi lesz a reakció, hanem emberhez, jobboldali emberhez méltóan kell cselekedni. Nem a baloldal kívánalmainak megfelelően kell tenni vagy nem tenni valamit, hanem amit a jobboldaliság, egy metapolitikai értelemben vett jobboldaliság diktál. Ez az akcionalitás formájában megtörtént, a metapolitikai hátterét pedig akinek van rá szeme, az látja. Aki nem látja, az nyissa ki a szemét.
Másfelől Nyugat-Európában – bár nem vagyok kormánypárti és magától értetődően ellenzéki sem, ilyen értelemben kivonom magamat az aktuálpolitikai pártcsatározások alól – nem rontott vagy javított ez a cselekmény Magyarország megítélésén. Hazánkat eddig is egy olyan kelet-közép-európai államként könyvelték el, ahol a társadalom döntő többsége nem látja szívesen a BLM- vagy az LMBTQ-mozgalom és az ehhez hasonló, felforgató szervezetek tevékenységét. Az én szembeszállásom az átlagember véleményét fejezi ki.
Trombitás Kristóf
A BLM-szobor története a Vasárnapon:
Hatalmas felháborodást váltott ki a szivárványszínű BLM-szobor
A provokáció nem műalkotás és soha nem leszünk restek a provokációkat eltüntetni
