Sokakat eltántoríthat az abortusztól az új, Roe kontra Wade-film

„Szerintem rendkívül fontos az általános nézőközönség számára, hogy lássák hogyan vitatkoztak a bírók, hogyan és miért hozták meg döntéseiket az ügyben, főleg mivel ez az ügy kulcsfontosságúvá vált az elmúlt évtizedekben” – nyilatkozta Nick Loeb a Breinbart-nak.

Nick Loeb
A képen Nick Loeb a Roe v. Wade című film forgatókönyvírója, rendezője és szereplője (Forrás: YouTube)
Miért pro-life?

A filmes nem csak forgatókönyvírója, rendezője a Roe v. Wade című alkotásnak, hanem saját maga is szerepel benne. Az egyik kulcsszereplőt, Dr. Bernard Nathansont, a világon a legtöbb abortuszt elvégző orvost alakítja. A film valós történeten alapul, amely az orvos szemszögén keresztül mutatja be, hogyan is történtek az események. Nathanson több mint 70 ezer abortuszért volt felelős, de megbánta súlyos tetteit és pro-life aktivista lett, hogy vezekeljen a gyermekgyilkosságokért. Sokan éppen ezért úgy gondolják, hogy a film az életvédő nézeteket erősíti és konzervatív szemléletű.

Életem visszatükröződése

Talán azért sikerült annyira hitelesre az alakítás, mert maga Loeb is – az általa eljátszott karakterhez hasonlóan – egykor abortuszpárti volt, de ma már pro-life elveket vall. A 45 éves filmes liberális környezetben nőtt fel, ahol úgy vélekedtek, hogy a méhben növekvő gyermek csak sejtek összessége és valójában nem egy érző élőlény. Loeb maga is részt vett abortuszokon és ez egész életében kísértette, akárcsak a filmbéli karakterét.

Nick Loeb
A képen Nick Loeb a Roe v. Wade című film forgatókönyvírója, rendezője és szereplője (Forrás: YouTube)

„A harmincas éveimben változott meg a véleményem, ekkor lettem életvédő. Nathanson szerepének eljátszása valójában az én életem visszatükröződése is. Nem voltam abortuszokat végrehajtó orvos, de nagyon hasonló a történetünk” – ismerte el a filmes.


Hirdetés
Jon Voight
A képen Jon Voight a Roe v. Wade című film főszereplője (Forrás: YouTube)

A pro-life film másik főszereplője Jon Voight, Oscar-díjas színész (Angelina Jolie édesapja), aki a Legfelsőbb Bíróság egyik bíróját játssza. Voight egyébként a civil életben hívő keresztényként Donald Trump abortuszpolitikájának lelkes támogatója volt.

Roe kontra Wade

Az azóta is precedens értékű Roe kontra Wade ügy 1970-ben kezdődött, amikor Norma McCorvey (álnevén: Jane Roe) beperelte Texas államot, amelyet Henry Wade, a dallasi kerületi ügyvéd képviselt. Az akkor 22 éves „Roe” nem kívánt harmadik terhességét szerette volna megszakítani. Texas állam törvénye viszont 1854 óta tiltotta az abortuszt, kivéve, ha az anya életveszélyes állapotban lenne. De Roe esetében nem volt ilyenről szó. A per két ellenséges táborra osztotta az amerikai közvéleményt. Az egyik oldal azt hirdette, hogy a nőknek joguk van a testükről dönteni, a másik oldal, az életpártiak, pedig a pár hetes magzat elhajtását is gyermekgyilkosságnak értelmezték. Az ügy egészen az amerikai Legfelsőbb Bíróságig menetelt. Az ítélet végül 1973. január 22-én született meg. A bírók 7:2 arányban döntöttek amellett, hogy alkotmányos jog a terhesség megszakítása. Ezután dolgozták ki az abortuszok jogszabályi hátterét.

Az ügy pikantériája, hogy Norma McCorvey azóta keresztény, pro-life aktivista lett és 2004-ben pert indított, amelyben feloldotta a Roe kontra Wade eredeti megállapításait. Sajnos ennek ellenére a döntés még mindig érvényben van, és sokszor hivatkoznak rá a mai napig.

Az afro-amerikai életvédő

Nick Loeb a nemsokára megjelenő filmjében még egy sajátos élettörténetet is bemutat. Dr. Mildred Jefferson életútját, aki fekete nőként elsőnek végezte el a Harvard Orvosi Egyetemet. Mégsem lett történelmi híresség, talán mert életvédőként harcolt az abortusz ellen… „Az ő küldetése az volt, hogy illegálissá tegye az abortuszt, mert úgy gondolta, hogy az tönkre fogja tenni az afro-amerikai populációt Amerikában” – fejtette ki Loeb.

 

A filmes szentül hisz benne, hogy munkája közelebb viszi az embereket ahhoz, hogy megértsék: az abortusz nem egy fogamzásgátló módszer, hanem az emberi élet kioltása, mindegy, hogy a terhesség melyik szakaszában történik.

A film 2021. április 2-ától lesz megtekinthető iTunes-on, az Amazonon és más szolgáltatók honlapján is.

Évente magzatok tízezrei szenvedik el, hogy leszakítják végtagjaikat anyjuk méhében

Évente magzatok tízezrei szenvedik el, hogy leszakítják végtagjaikat anyjuk méhében

Forrás: Hitrádió, Greelane

A kiemelt kép forrása: YouTube

'Fel a tetejéhez' gomb