Így született meg „Magyarország lánya” Irakban

A helyi közösség tagjai Magyarország iránti tiszteletük jeléül „Tell Aszkuf bint al Madzsar”, azaz „Tell Aszkuf, Magyarország lánya”-ként emlegetik a településüket.

Orbán Viktor miniszterelnök 2019 májusában fogadta irodájában az Iszlám Állam által elfoglalt és porig rombolt iraki Tell Aszkuf település plébánosát, Salar Kajot, aki beszámolt az általa vezetett közösség szenvedéseiről. A találkozást tett követte, magyar támogatás érkezett Tell Aszkufba, amely hozzájárult ahhoz, hogy az elüldözött családok java része – összesen mintegy 950 – hazatérhessen újjáépített otthonába.

Forrás: Azbej Tristan Facebook-oldala

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára közelmúltbéli iraki látogatása során felkereste Salar Kajo atyát, akivel az iszlamisták által meggyalázott, azóta magyar segítséggel újjáépített templomban közös imát mondott az üldözött keresztényekért. Az államtitkár a találkozóval kapcsolatban közösségi oldalán azt írta: 

Magyarország a gazdag nyugati országok közönyével ellentétben segítő kezet nyújtott a helyi üldözött keresztényeknek.

„Mi a Hungary Helps Programnál abban hiszünk, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni. A helyi közösség tagjai tiszteletük jeléül Tell Aszkuf bint al Madzsarként, azaz Tell Aszkuf, Magyarország lányaként emlegetik a településüket” – áll az államtitkár bejegyzésében.

A szentatya megköszönte a magyarok munkáját – exkluzív interjú a pápalátogatás helyszínéről

Azbej Tristan: Ferenc pápa megáldotta a magyar humanitárius programot

Iratkozzon fel hírlevelünkre!