Varga Csaba a Mount Everest meghódítására indul

Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó április 7-én indul Nepálba, hogy a „Tisztán” Magyar Everest Expedícióban első magyarként megkísérelje pótlólagos oxigén nélkül, vagyis „tisztán” megmászni a világ legmagasabb hegyét, a 8848 méter magas Mount Everestet - hangzott el az m1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója 2013 óta vesz részt magashegyi expedíciókon, ez idő alatt a világ 14, nyolcezer méternél magasabb hegye közül négyet mászott meg oxigénpalack használata nélkül, ennél többet magyar részről többet csak példaképe, Erőss Zsolt tudhatott maga mögött. Varga Csaba 2019-ben kedvezőtlen körülmények között, hóviharban mászta meg a 8080 méter magas Hidden Peaket, ezzel teljesítve negyedik nyolcezres csúcsmászását.

Varga Csaba a műsorban elmondta, hogy óriási a különbség a „tiszta” mászás és a pótlólagos oxigén használata között, utóbbit azzal érzékeltette, hogy olyan, mintha 2-3 ezer méterrel alacsonyabb lenne egy hegy. Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye az akklimatizáció fontosságáról beszélt, az oxigénhiányhoz és a nyomás csökkenéséhez ugyanis hozzá kell szoktatni a szervezetet. Mint mondta, egy hegymászó akár másfél hónapot is eltölt akklimatizációval, mielőtt a csúcs meghódítására indul.

Ágh Csaba személyi edző, szabadtüdős búvár is segítette Varga Csaba felkészülését a mászási stílusához igazodó légzéstechnikai és erőnléti edzésekkel.

Varga Csaba eredeti tervei szerint 2020 tavaszán, a nemzeti összetartozás évében indult volna a Mount Everest (Csomolungma) meghódítására, azonban a koronavírus-járvány miatt ez végül meghiúsult.

„A 2020-as év kész helyzet elé állított. A körülmények a magashegyi expedíciók elmaradását eredményezték, de az egész év alapos felkészüléssel telt, a Kalifa pedig mindvégig mellettem állt és támogatott, ahogyan a nemzetpolitikai államtitkárság is.

Az Everest tavaszi szezonja hamarosan kezdődik, mindent megteszek azért, hogy felvigyem a magyar zászlót a Föld legmagasabb pontjára, saját erőmből és pótlólagos oxigén használata nélkül. Ezzel a Kárpát-medencei magyarságot szeretném erősíteni”

– idézi a Kalifa Alpin Csapat közleménye Varga Csabát.

Az összegzés szerint az expedíció a tervek szerint április 7-én veszi kezdetét, Varga Csaba akkor indul Nepál fővárosa, Katmandu felé. Körülbelül egyhetes trekking után, április közepén érheti el a Mount Everest alaptáborát, a csúcsmászás pedig május 10. és június 10. között lesz lehetséges az időjárás és a hegymászó előrehaladásának függvényében.

A Mount Everest pótlólagos oxigén nélküli megmászása csaknem két évtizede foglalkoztatja a magyar hegymászást. Erőss Zsolt 2002-ben első magyarként ért fel a Mount Everest csúcsára, azonban a mászáskor – ahogy őt követően is minden sikeres magyar csúcsmászó – használt pótlólagos oxigént. A világ legmagasabb hegyét világszinten is csak kevesebb, mint kétszáz alpinista hódította meg „tisztán”, míg pótlólagos oxigén használatával nagyságrendileg tízezer ember jutott fel a csúcsra – tartalmazza a közlemény.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója látható a Liszt Ferenc-repülőtéren 2019. szeptember 7-én, mielőtt elindult Nepálba, hogy megmássza a világ 7. legmagasabb hegycsúcsát, a 8167 méter magas Dhaulagirit. MTI/Illyés Tibor