Darabjaira szedték a genderelméletet a Credo legújabb adásában

Miért is kell foglalkozni Magyarországon is a nemzetközi genderlobbi erőszakos térnyerésével? Erre a kérdésre adott választ a HírTV Credo című műsorának legújabb adásában Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa, A genderelmélet kritikája című könyv szerzője, valamint Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Skype-on keresztül Pogrányi Lovas Miklós, a XXI. Század Intézet kutatója is bekapcsolódott a párbeszédbe.

Nemváltoztató hormonkezelés 8 éves gyerekeknek, akár szülői beleegyezés nélkül is. Magukat nőneműként deklaráló fiú sportolók, akik utcahosszt vernek a lányokra. Gendertudomány oktatása már az óvodában és a homoszexuálisok gyermek-örökbefogadásának propagálása minden fronton. Azt gondolnánk, ilyenekről még csak Észak-Amerikában és Nyugat-Európában hallani, de mindez tévedés: hazánkban is letették már a genderkultusz alapjait.

Egy éve Szakállas Katalin négygyermekes családanya mesélt a Credóban a kanadai genderlobbi nyomulásáról. Szilvay Gergely közlése szerint valóban terjedő jelenségről van szó, példaként hozta fel, hogy Kaliforniában készült gender útmutató az óvodák számára, az óvónő pedig elbeszélget a gyerekekkel nemi identitásokról és gender kreativitásra sarkallja őket.

Földi-Kovács Andrea műsorvezető kérdésére, hogy miért fontos mindez Magyarországon, Szánthó Miklós elmondta, hazánkban is jelen volt és van ez a gondolatvilág. Emlékeztetett, még a szocialista kormányzásban, Hiller István minisztersége alatt volt olyan terv, hogy az óvodákban megismertessék, hogy „milyen széles tárháza van a különböző nemi eltévelyedéseknek”.


Hirdetés

Nem új keletű jelenség, amikor látjuk „A család, az család” kampányt (…) ez itt is jelen van, beszüremkedik Nyugatról ez a dolog (…) azt mondják, hogy a biológiai nem, hogy valaki férfi vagy nő, az valójában másodlagos dolog, mivel ezek a társadalom által ránk kényszerített szerepek, ha ezeket tanuljuk, akkor nyilván ezeket át lehet formálni – közölte Szánthó Miklós.

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint azért nagyon veszélyes a genderlobbi, mert az a célja, hogy az érzékenyítésnek hívott agymosást már nagyon kicsi korban elkezdjék, és úgy menjen haza a 3-4 éves kislány, hogy kitalálta, ő mostantól kisfiú szeretne lenni.

Arra a kérdésre, hogy a mi a legnagyobb baj a genderrel, Szilvay Gergely kifejtette, az egész genderelméletnek téves az emberképe, egyrészt nagyon elválasztja egymástól a biológiai testet és a személyiséget, másrészt pedig a személyiséget annyira kulturális interakciók termékének tekinti, hogy ignorálja azt.

(HírTV)

LMBTQ-nyilatkozattal vonna el pénzeket Magyarországtól és Lengyelországtól az EP

A munkások helyett homoszexuálisok és bevándorlók – miként váltott célcsoportot a baloldal?

 

'Fel a tetejéhez' gomb