A férfi, aki az oltár előtt térdelve halt meg

A sekrestyés beszámolója szerint a férfi az oltár előtt hunyt el. A történteket látva értesítette a plébánost, Sajis Lozanót, aki azonnal kihívta a mentőket – írta a Catholic News Agency. Az atya szerint nem tudtak volna semmit tenni a férfiért, mert mire odaértek hozzá, már halott volt.

Juan a saját lábán jött a halotti miséjére, az igazak halálát, egy fájdalommentes halált halva” – fogalmazott Lozano az ACI Prensa, spanyol katolikus hírportálnak.

A Desde la Fe magazin értesülései szerint a férfit nagyon kevesen ismerték, ennek ellenére sokakat megérintettek halálának körülményei, és így nagy számban vettek részt a búcsúmisén.

A rendőrség és a mentők szerint a halál oka egy hirtelen jött szívroham volt. Semmiféle erőszakosság nyomát nem találták.


Hirdetés

A mexikói törvények szerint ha egy ember kórházon kívül hal meg, a testét addig nem mozdíthatják el, amíg a halottkém és a helyi ügyész meg nem állapítja, hogy semmiféle bűntett nem történt. Ennek következtében a nem sokkal dél után elhunyt Juan testét érintetlenül hagyták, majd a plébános az egy órai szentmisét rögtön az ő lelki üdvéért ajánlotta fel. 

Az egyik hívő fehér leplet hozott, mellyel letakarták a testet, a lábához pedig gyertyát tettek.

Juant egy templom mellett elsétáló fiatal férfi azonosította, így tudták értesíteni a családját. Juan fiát otthon érte a hír, aki azonnal a templomba sietett.

„A halál még mindig egy fájdalmas és váratlan esemény”– közölte Lozano atya. „Csak a hitben remélhetjük, hogy ez nem mindennek a vége, hanem az örök élet kezdete.”

 

Kiemelt képünk forrása: CNA/Lozano atya

'Fel a tetejéhez' gomb