Visszahull az ellenzékre a halálkampány

Az vesse rám az első követ, aki őszintén meg tud még azon lepődni, hogy a heccsajtó képes minden eddiginél aljasabb üzemmódra kapcsolni. Szeretném, ha felidéznék maguk előtt, ahogy a heccsajtó bizonyos termékeiben – így például a 444-ben – pár héttel ezelőtt még azt latolgatták, hogy a Momentum javaslatait meg kell fogadni. A nyitási javaslatokat, az óvatos lépéseket, ugye.

Leírták ezeket, miközben látták, hogy áldozatos munkával, önmegtartóztatással és a szabályokkal sikerül laposítani a járványgörbét. Traktálták a propagandával az olvasókat, mikor tudták, hogy ez a vészbe vezetne. Sebaj, gondolták, ezt diktálja számukra a gazdi pénze és érdeke. Még egyszer mondom, ennek pár hete.

Egészen frissen ugyanezen hecctermékben már azt láthattuk, hogy leírják, a kormány többhetes késlekedése emberéletekbe fog kerülni. Majd azt is van képük megemlíteni, hogy a mai bejelentés Orbán Viktor legrosszabb döntése.

Munkában az Új Múlt Kft. (Forrás: 444.hu)

Van ilyen mennyiségű bőr? Létezik ennyire erős teflonbevonat? Találkoztunk már ilyen mértékben tomboló szervilizmussal? Mindig minden jó, amit az ellenzék akar, és mindig minden rossz, amit a kormány eltervez. Slussz, nincs egyéb megoldás. Ez a normális életvitel közepette simán kiröhöghető viszonyulás, ami persze ártalmas, de csak annyiban, hogy hazudnak. Most megélhetések, az emberek egészsége, életek múlnak az ilyen propagandán.


Hirdetés

Tavaly tavasszal még azzal riogattak, hogy elfogynak a lélegeztetőgépek. Aztán hirtelen túl sok lett belőlük. A vakcinák sem megfelelőek, de nagyon nem, mert a fenséges tekintetű brüsszeli tótumfaktumok nem bólintottak rá. Azt is bekamuzták, hogy a csehek nem oltanak majd kínai vakcinával.

Az ember egyszerűen leteszi az arcát, megállítja az agyát, leül, igyekszik egyenletesen lélegezni, és azt latolgatja, ő őrült-e meg, avagy ezek az elemek. Az őrültséget tessék erősen idézőjelesen érteni, ne mentsük fel a lányokat és srácokat – elnézést, ha esetleg vannak, akik a további hetven társadalmi nem egyikébe tartoznak –, pontosan tudják ők, hogy mit cselekszenek. Számomra csak az nem teljesen tiszta, hogy ettől milyen politikai hasznot remélnek? Mert most ugyan rossz a helyzet, kellemetlenek az újabb lezárások, de a halálkampányról legkésőbb pár hónap múlva kiderül, hogy szemenszedett hazugság volt. Világosan látszik majd, hogy a keleti vakcinák működnek, nincs mellékhatás, aki megkapja azokat, nem betegszik meg. A gyorsabb oltakozásnak köszönhetően pedig hamarabb kinyitható lesz az ország. Bőven az EU átlaga előtt indíthatjuk újra Magyarországot.

Amikor Nyugat-Európa még mindig azon küzd, hogy csepegtetik nekik a nyugati vakcinákat, addigra mi kávézókba és éttermekbe járunk.

Mikor adta fel a minimálisan is komolyan vehető státuszt a baloldal és heccsajtója a pillanatnyi, egészen nüansznyi sikerért? A Korózs-féle kamuvideóval? Szabó Tímea egyik sikoltozása közepette, amiben elordibálta, hogy a kórházból hazaküldött emberek többsége meghal? Az országos tesztelés követelésekor? Hol siklott ez az egész félre? Mikor lettek ennyire nyilvánvalóan a saját választópolgáraik ellenségei? Azzal ugyanis illene tisztában lenniük, hogy amikor elbizonytalanítják az embereket, akkor végül saját maguknak is rosszat tesznek. Azzal pedig különösen, hogy a most esetleg lóvá tett ember kora nyáron majd megkérdezi, hogy tessék mondani, ebből az egészből semmi nem volt igaz? Miért hazudtatok nekünk?

Az egész járványhelyzet vége – adja az ég – egy óriási fellélegzés lesz. Nem kell majd ehhez különösebb sikerkampány, mindenki érezni fogja, hogy micsoda érzés visszatérni a normális élethez. És ebből nem tud jól kijönni se a heccsajtó, se az ellenzék. Képtelenség kell legyen, hogy ezt is elnézzék nekik az emberek. Azok, akiknek a legnagyobb rosszat akarják most, a nemzet legsötétebb gonosztevőihez csatlakozva.

Reméljük őszintén azt, hogy 2022 nemcsak fellélegzés lesz, őszinte, áhítatos öröm, de sokak számára kijózanodás is. Ne nézz így, Feri, ne aggódj, nem rád gondolok.

Addig pedig nagyon vigyázzunk magunkra!

'Fel a tetejéhez' gomb