Átadták a Fonó-díjakat

Tizenegy kategóriában adta át a Fonó Budai Zeneház az első alkalommal odaítélt Fonó-díjakat vasárnap este, az életműdíjat Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas magyar zenésznek ítélte oda a zsűri a közönség szavazatai alapján - közölte az intézmény az MTI-vel.

Az online rendezett első díjkiosztó házigazdái Berecz István táncos, a Fonó népzenei igazgatója és Kubinyi Júlia népdalénekes, a Fonó művészeti vezetője voltak, a díjakat Horváth László, a Fonó igazgatója adta át.

A közlemény emlékeztetett: a 2020-ban fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Fonó szavazást indított a közösségi médiában. Azt szerették volna megtudni, hogy a közönség az elmúlt időszak mely pillanataira gondol vissza legszívesebben. Összesen 25 kategóriában lehetett szavazni, ezeket az intézmény később 11 kategóriára szűkítette.

A 11 kategórián belül – a korábbi közönségszavazatokat összesítve – egy szakmai zsűri segítségével 3-3 jelöltet állítottak fel, közülük kerültek ki a legtöbb szavazatot nyert kategóriagyőztesek.

A legjobb táncház kategóriában a Berka együttes táncháza, a legjobb koncert kategóriában a Dresch Mihály Quartet és Archie Shepp 2001-es koncertje kapta az elismerést. A legjobb népzenei lemez az Eszterlánc Jegesen (2014) című albuma lett, míg a legjobb világzenei lemez kategóriában a Buda Folk Band Magyar Világi Népzene (2014) című albuma kapta a díjat. A legjobb jazz album a Dresch Quartet Mozdulatlan utazás című korongja lett. A legjobb fesztivál és programsorozat a közönség szerint a Budapest Folk Fest volt. A legjobb énekesnek Navratil Andreát választották, míg a prímások között Vizeli Balázs kapta a legtöbb szavazatot. A legjobb hangszeres művésznek Dresch Mihály szavazták meg, legjobb népzenész kategóriában pedig Ifj. Csoóri Sándor Sündi kapta az elismerést. A Fonó felfedezettje kategóriában a fiatal formációkat díjazták, itt az Ötödik évszak kapta a díjat.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Dresch Mihály fúvós és ifj. Csoóri Sándor brácsás látható a Dresch Mihály és barátai című koncerten a Fonó Budai Zeneház udvarában adott koncertjükön a 24. Művészetek Völgye fesztiválon, Kapolcson 2014. július 25-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre