Nincs más út, csak Krisztus
Értékrendek szerint rendezzük be az életünket, akár bevalljuk, akár nem, s így valamire kötelez minket mindez, hacsak nem vagyunk becstelenek. Vagyis ki kell állnunk érte, ha nem akarunk hűtlenekké válni a felismert értékekhez, s végső soron önmagunkhoz. Ha akarjuk, ha nem, ilyen helyzetek előállnak, próbára kerül az elköteleződésünk. Hitelesség és becsület kérdése mindez. Néha a békéhez a felvállalt harcon keresztül vezet az út.
Egyre többször küzdünk a katolikus egyházban azzal a problémával, hogy olyan tagokat is sorainkban találunk, akik nem szeretnének közösséget vállalni az értékrendünkkel, hitünk teljességével. Pedig Jézus figyelmeztetett minket: „Aki tehát csak egyet is elhagy a legkisebb parancsok közül és így tanítja az embereket, az igen kicsi lesz a mennyek országában.” (Mt 5,19)
De a probléma nagyobb ennél! Nem egyszer arról van szó, hogy a falainkat szeretnék megrongálni az ilyen személyek, vagy elcsenni valamit a lelki kincseinkből. A cél nem csak az egyéni kényelmük kiszolgálása, hanem az, hogy az egyház tanítását relativizálják. Ezért még inkább ez a jézusi gondolat érvényes rájuk: „aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló. (…) A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson.” (Jn 10,1.10)
Belső küzdelem ez, de sokunkat érint! Kihatással van ugyanis nem csak a közösségünk belső életére, de arra is, amit a világban látnak belőlünk.
S így, éppen a szétziláltnak tűnő kép miatt, sokak számára gáttá válnak a felé, hogy igazán megismerjenek minket, s általunk az egyedül igaz Istent, és akit küldött, Jézus Krisztust (vö.: Jn 17,3). Pedig ez az örök élet kérdése is! Ez a folyamat elidegeníti az embereket a keresztényektől, vagy legalábbis hozzájárul ahhoz, hogy ne legyen vonzó a hitünk – hogy ne találják meg a kiutat a bűnök sivár világából.
A valóság hitelessége a kérdés? Nem, de az igen, hogy a valóságot mennyire fogjuk hitelesnek látni! Ne legyünk naivak; hiszen látjuk, hogy
több száz éve működnek a világban olyan erők, amelyek tudatosan igyekeznek az egyházat rágalmakkal befeketíteni, s az elmúlt évtizedekben egyre-másra belülről is elindultak olyan folyamatok, amelyek kiszolgálni igyekeznek ezt a kívülről jelentkező igényt.
Egy olyan egyházat szeretnének létrehozni, amely teljesen felhígult, kiüresedett, s nem képes hitelesen tanúskodni az Igazság mellett.
Márpedig ítélet lesz. És Isten, Aki végtelenül irgalmas, nem képes igazságtalan ítéletet hozni. Benne ez a kettő egységben van: irgalom és igazság. Amit mi képtelenek vagyunk összehangolni, azt Ő a saját kereszthalála árán tette eggyé. Így az igazság már nem más, mint az irgalom megvalósítása. Ám az irgalmat csak akkor tudja rajtunk gyakorolni, ha ennek feltételét: az Ő keresztáldozatát elfogadjuk. Nincs más út, csak Krisztus. S az ítélet igazságos lesz.
Vajon megvédenek-e önbecsapásaink Az előtt, Aki maga az Igazság?
Molnár Miklós atya
A szerző további írásait ide kattintva olvashatják.
