Isten határozta meg, hogy a népek hol éljenek – baptista lelkész a Vasárnapnak

Az Isten az, aki meghatározta a népek, nemzetek helyét és idejét. A fő célja az volt, hogy minden nemzet a saját helyén keresse az egy igaz Istent. Ha a közösségekből kivesszük az egyéneket és kvázi turmixgépben összekeverjük őket, az csak a bizalmatlanságot és a feszültséget fogja növelni a nemzetek között - mondta Kulcsár Ferenc baptista lelkész a Hadjárat podcast legutóbbi műsorában.

A lelkipásztor kifejtette: nem tartja helyesnek a keresztények háborús övezetekből való evakuálását és az erőltetett migrációs politikát sem, mivel a Szentírásban is világosan le van írva, hogy 

az Isten az, aki meghatározta a népek, nemzetek helyét és idejét. A fő célja az volt, hogy minden nemzet a saját helyén keresse az egy igaz Istent.

Hozzátette: erről szól az evangélium is, amiben az Úr Jézus Krisztus eljött közénk. A történelem során láthatjuk, hogy Isten újra és újra ítéletet hozott az emberek felett, mert nem azt az utat járták, amit ő kitűzött nekik.

Sokan viszont úgy gondolják, hogy ki kell zárni életükből az isteni rendelkezést. Ez esetben viszont megszűnik az otthon fogalma. Nem lehetünk mindenhol otthon, mivel közösségeink vannak, e közösségeken belül épül fel a bizalmi kapcsolat és a szeretet. De ha az embereket kivesszük a közösségekből és egy kvázi tumixgépben összekeverjük, akkor csak a bizalmatlanság és a feszültség fog növekedni. Ezért a legjobb ott élni, ahonnan származunk – fogalmazott a baptista lelkész.

Kulcsár Ferenc szerint a hétköznapi ember még több ezer kilométer távolságból is rengeteget tud tenni az üldözött testvéreiért, ha felismeri azokat az eszközöket, amik rendelkezésére állnak és azokat a  szenvedők szolgálatába állítja.

Törődni kell velük és mozgósítani minden eszközt az érdekükben. Addig, amíg nekem kettő van valamiből, egyet oda tudok még adni másvalakinek – mutatta be a magyar lelkész a mozgalom megalapításának körülményeit.

Arra a kérdésre, hogy a rohanó, egoista világban hogyan sikerült az embereket arra ösztönözni, hogy segítsenek másoknak, Kulcsár Ferenc a Szentírásban találta meg a választ.

A Bibliában Jézus arról beszél, hogy mi, akik valóságos krisztuskövetők vagyunk, nem simulhatunk bele a világba, hanem azt mondta: „Ti vagytok a világ világossága! Ti vagytok a Föld sója!” Ezért a világosság nem tűnhet el és a só íze sem változhat meg – mondta a mozgalom alapítója.

 

Kulcsár szerint mindenkinek el kellene gondolkodnia, hogy az e világi életben a fejlett országok állampolgárai miért tudnak ilyen életet élni. Az úgymond fejletlenebb országoknak – amik csak pár száz kilométerre vannak tőlünk – nem adatott meg a lehetőség, hogy méltóságteljes életkörülményeket adjanak a népüknek.

Ennek az a magyarázata, hogy olyanok tettek különbségeket az országok és népek között, akiknek ez hatalmukban és érdekükben állt – jelentette ki Kulcsár Ferenc.

Jézus tanítása az igazságról, az igazságosságról szól. Benne a kegyelem, a szeretet együtt van jelen. Nekünk sem lehet más életet élni, csak ha ez az egész együtt van jelen – mondta a lelkész.

A lelkipásztor szerint minden eseményre a Szentírás ad magyarázatot, hiszen a történelem ismétli önmagát.

A Bibliában világosan le van írva, hogy két fő erőtér van jelen a világban; a jó, az isteni erők és a gonosz, sátáni erők. Ezeknek az erőknek a befolyásával éli le az ember az életét, annak a lehetőségével, hogy ő dönti el, melyik erőnek a hatását engedi érvényesülni önmaga életében. Ebből következnek a nagy világpolitikai események is.

Nem az ember, az aki előtérben van akár egy ország élén, hanem az az erő akire ő hallgat. Ezek az erők embereken keresztül nyilvánulnak meg.

A lelkész szerint a világban egy hatalmas befolyásoló tényező dolgozik azon, hogy az embereket függővé tegyék olyan dolgok iránt, ami aztán kizökkenti őket a való világból és a buborékot képez körülöttük. Ilyen eszközök a közösségi oldalak, amik folyamatosan arra ösztönöznek, hogyha nem vagy jelen a világhálón, akkor lemaradsz valamiről. Így válunk manipulálttá.

Kulcsár Ferenc szerint ezért kell visszatérnünk a Szentíráshoz, hogy megértsük a Teremtő akaratát. 

A teljes műsort itt hallgathatja meg:

 

Kassab Adonis

 

Szövetségben, de egymással versenyben is van a fundamentalista iszlám és a baloldal – Speidl Bianka a Vasárnapnak

A sorosista liberálisok szerint a kereszténység egy elnyomó világnézet – Azbej Tristan a Hadjárat podcastban

Merre tovább, nemzeti radikalizmus? – Novák Előd a Hadjárat podcastban!

Kiemelt kép: Vasárnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre