Hat pálos szerzetes és egy erdélyi plébános lett idén a Hit pajzsa

„Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát.”

Hat, a kommunizmust megélt pálos szerzetes és Jakab Gábor pápai káplán, Kolozsvár-kerekdombi plébános kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést a díj egyik alapítója, Horváth Béla volt kisgazda politikus és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a díj kurátora adta át szombaton Budapesten, az EWTN katolikus televízió stúdiójában, élő adásban.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a díjátadáson levetített laudációjában elmondta: a kommunista diktatúra idején föloszlatott szerzetesrendek többsége nem mert új tagokat fölvenni. A magyar alapítású pálos rend azonban kivételnek számított és már 1960-ban több fiatal belépett titokban a rendbe.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára korábban felvett köszöntőjében hangsúlyozta: a kitüntettek példát mutatnak arra, hogy minden időszakban, minden körülmények között „szükséges a keresztény értékek megvallása, továbbadása és sajnos sok esetben újra és újra a megvédése is”.

(MTI)