Milyen mélységekbe süllyed még a 444 (és kommentszekciója)?

A mai nap gyászhírrel kezdődött. Ahogy arról a Vasárnap.hu elsőként számolt be, hajnalban hazatért teremtőjéhez Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke. Szolgálattal és imával teljes földi élet zárult le, s ami ezután következik, minden esetben és minden tekintetben kizárólag Istenre tartozik.

A püspök halálhíréről beszámolt a teljes magyar sajtó, közte természetesen a liberális, sőt, a szélsőliberális lapok is. A hírt a hungaro- és krisztofób 444 is átvette.

A lap persze nem mulasztotta el az elhunyt püspököt – és rajta keresztül az egész egyházat – újra, sokadszorra is büntetőpadra küldeni, mondván, a gonosz püspök feljelentett valakit molesztálásért, aki csak válaszokat várt tőle egy molesztálási ügyben.

A hungaro- és krisztofób 444 Facebook-oldalán is megosztotta a gyászhírt, amire – mint éhes keselyűk – repültek rá azonnal a szélsőliberális blog által kondicionált hozzászólók. A bejegyzés alatt egymást előzve adják tanúbizonyságát brutális lelki- és szellemi mélységeiknek, sok esetben olyan kommenteket engedve meg maguknak, amit élő személlyel szemben sem tesz normális ember, de egy elhunyt esetében

mindez a kegyeletsértés minősített esete.

A 444 kiváló adminisztrátorai pedig, akik máskor oly’ lelkesen, egyetlen perc alatt képesek törölni hozzászólásokat, ha azok a konzervatív értékeket védik, a legvállalhatatlanabb kommenteket is eltűrik most. Furcsa aberráció ez, valljuk be.

Azt szoktuk mondani, hogy nincs lejjebb. Hogy ennél nagyobb nihil nem létezik. Hogy képtelenség mélyebbre süllyedni. Aztán négynégynégyék mindig képesek rá.

Szomorú ez nagyon. Fel kellene nőni végre.

 

Vágvölgyi Gergely

 

Elfogynak a szavak – „Gyuri atya” emlékére

Koronavírusban elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök

Iratkozzon fel hírlevelünkre!