Románia megunta a halogatást

Az új bukaresti koalíciós kormány egyik fontos célkitűzése, hogy még idén lezárja az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (CVM), és elérje Románia felvételét a schengeni övezetbe: ez nem halogatható tovább - mutatott rá Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, a kormánykoalícióban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke egy televíziós interjúban, amelyet szerdán idézett a Hotnews.ro hírportál.

„Gazdasági szempontból hatalmas veszteség, erkölcsileg pedig tarthatatlan helyzet, hogy Románia a csatlakozás minden feltételét teljesíti, és mégis rendre elhalasztják felvételét a schengeni övezetbe” – szögezte le Kelemen Hunor.

Kifejtette: az új bukaresti kormány minden lépést megtesz, minden szükséges kezdeményezést előterjeszt, hogy Románia megszabaduljon a CVM-től, vagyis elérje, hogy az Európai Bizottság (EB) lezárja a romániai igazságszolgáltatás 2007 – az ország uniós csatlakozása – óta tartó monitoringját.

Úgy vélte: ezt követően az országnak 2021-2022-ben a belső határellenőrzés nélküli térség részévé kell válnia.

„Erre akár több lépésben is sor kerülhet, előbb a légi közlekedésben, később pedig a szárazföldön, a lényeg az, hogy megkezdődjön a csatlakozás, mert nincsenek már érvek, amelyek a kirekesztést indokolnák”

– mondta a miniszterelnök-helyettes.

Az RMDSZ politikusa arra utalt, hogy több uniós tagállam a romániai korrupcióra, az igazságszolgáltatás függetlenségét megkérdőjelező korábbi kormányzati politikákra hivatkozva emelt vétót az ország schengeni csatlakozása ellen, és az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus sikeres lezárását szabta feltételül a román schengeni tagság támogatásához.

Az EB ugyan több ízben leszögezte, hogy Románia és Bulgária teljesítette a schengeni csatlakozás feltételeit, felvételükről azonban egyhangú döntést kell hoznia a belügyminiszterek értekezletének. Mivel több tagország elégedetlen a korrupció, valamint a szervezett bűnözés elleni fellépés hatékonyságával, Románia és Bulgária – eredetileg 2011 tavaszára időzített – schengeni felvételét rendre elhalasztották.

A két érintett ország hiába tiltakozott az általuk diszkriminációnak tartott „árukapcsolás” ellen, ezzel nem tudta leszerelni Hollandia, Franciaország vagy Németország ellenkezését és egyértelművé vált, hogy nem csatlakozhatnak a schengeni övezethez, amíg az EB nem fog „átmenő jegyet” adni számukra az igazságügy helyzetéről kiadott országjelentésekben.

Az EB küldöttsége legutóbb tavaly februárban járt Bukarestben, hogy felmérje, milyen mértékben ültette át a gyakorlatba Románia a legutóbbi, 2019 októberében kiadott CVM-jelentésben megfogalmazott ajánlásokat, a következtetésekről azonban az EB – a világjárvány kirobbanásának évében – nem adott ki újabb jelentést.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nyilatkozik a magyar közmédiának Bukarestben 2020. december 10-én. MTI/Baranyi Ildikó