Idén ötször többet fordít a kormány a látássérülteket segítő szolgáltatásokra

A látássérültek mindennapjait, önállóbb életét, munkavállalását megkönnyítő szolgáltatások biztosítására hirdetett pályázatot a kormány a Nemzeti Szociálpolitikai Intézeten keresztül - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán a Siketvakok Országos Egyesületének budapesti központjában.

Fülöp Attila elmondta, idén 600 millió forintra pályázhatnak a civil és az egyházi szervezetek, szövetségek; a beadási határidő március 14-e. Hozzátette: az idei összeg mintegy ötszöröse a korábbi évek pályázati keretének.

Emlékeztetett arra, januárban lépett életbe az a törvény, amely szerint minden 16. életévét betöltött látássérült ember jogosult az államilag támogatott látásrehabilitációs szolgáltatások igénybevételére.

Fülöp Attila arról beszélt, a kormányzat célja – a vírusjárvány visszaszorításával – az újranyitás, és fontosnak nevezte, hogy ennek során elérjék a nehezebb sorsú társadalmi csoportokat.

Közölte, a pályázattal a céljuk az, hogy hálózati formában biztosítsák az „elemi rehabilitációs szolgáltatást” regionális, illetve lehetőség szerint megyei szinten is. Ismertetése szerint a pályázati forrást egyebek mellett eszközök beszerzésére és a különböző szolgáltatások óraszámának növelésére lehet fordítani.

Kedves Éda, a Siketvakok Országos Egyesületének ügyvezetője elmondta, a VIII. kerületi Korányi Sándor utcai intézményben az érdekvédelmi tevékenység mellett jelnyelvi tolmácsszolgálatot biztosítanak, és itt látják el a látás- és hallássérültek elemi rehabilitációját.

Azt mondta, ahhoz, hogy a két érzékszervük sérülésével élő emberek sikeresen be tudjanak illeszkedni a társadalomba vagy hétköznapi tevékenységeket tudjanak végezni, rehabilitációs fejlesztés és szolgáltatások kellenek.

Elsődleges feladatnak mondta a kommunikációs lehetőségek biztosítását, az információhoz való hozzáférés megteremtését.

Elmondta, a látás- és hallássérülteknek megtanítják az informatikai, illetve az okos eszközök használatát, biztosítják számukra azokat a segédeszközöket, amelyekre a közlekedésnél lehet szükségük, továbbá segítik őket a konyhai, háztartási munka elsajátításában is.

A sajtótájékoztatón egyebek mellett bemutattak egy fémérzékelőkkel működő kijelzőt, amely Braille-írásban jeleníti meg a számítógép képernyőjén futó szöveget.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára) Huszár Zsuzsanna látássérülttel és Csák Attila informatikussal beszélget a Siketvakok Országos Egyesületének Korányi Sándor utcai épületében 2021. február 24-én. MTI/Balogh Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre!