Utolérjük-e a hazug kutyát?

Kezdetben a politika kevesek kiváltságának számított (a középkorban gyakorlatilag születési előjog volt), de ők viselték is a felelősséget. Az emberek 95 %-a nem szólt bele az ország nagy ügyeibe, fel sem merült bennük ilyen gondolat. Később a gazdagodó polgárság viszont igényt formált erre, igaz, a választójogot vagyoni cenzushoz kötötték. A XX. századra aztán lassacskán mindenki megkapta a téttel bíró véleménynyilvánítás jogát. Nálunk ugyan volt egy negyvenévnyi szünet, amikor a politikacsinálók aránya a középkori szintre, minőségük pedig a béka feneke alá csúszott vissza. Aztán jött a demokratikus eufória, amikor azt hittük, szabadon és felelősen dönthetünk végre mindannyian. Főleg, ha meg tudunk birkózni a manipulációkkal, a média különböző fajtáinak befolyásolásával és a külső körülményekkel.

Majd felnőtt egy generáció, amelyik már nem tartja az ország ügyeit olyan komoly dolognak (vagy éppen annyira nem érdeklődik iránta és nem is érti, mint hajdan a jobbágy), szavazni azért akar, és bulit csinál belőle. Ennek az életérzésnek lettek képviselői a viccpártok, Magyarországon a Kétfarkú Kutyák. Több száz év küzdelmét, forradalmak és jogalkotások eredményeit, mártírok áldozathozatalát semmissé, a parlamentarizmust nevetségessé téve.

Az önkormányzati választások után azonban kiderült, mégsem kell annyira komolyan venni a viccet, mert a fővárosi kerületek testületeibe bejutó kutyapártiak fontos tisztségeket vállaltak. Érdekes módon kizárólag ellenzéki pártokkal léptek szövetségre, mert a Fidesz, úgy tűnik, nem érti a tréfát. Ezzel persze végképp lejáratták magukat, hiszen eredetileg a programjuk kimerült nagyjából abban, hogy ingyen sör, örök élet és szobor a pártelnöknek. Nos, a Ferencvárosban szemrebbenés nélkül beleültek egy alpolgármesteri székbe (vajon a fizetést is játékpénzben kapják? – úgy volna hiteles), ennek ellenére a pártelnöküknek a mai napig nem állítottak szobrot a kerületben. Szomorúan konstatálhatjuk, hogy ők sem tartják be az ígéreteiket.

Illetve még szép, hogy nem tartják be, elvégre csak bolondoztak. De akkor aki rájuk szavazott, az voltaképpen elvárja a szoborállítást és az ingyen sört vagy nem? Csalódottak a kétfarkú kutyaisták – vagy éppen ezt várták el tőlük?

Magukat hitelesnek tartó közvélemény-kutatók felmérései szerint az MKKP 13%-on áll a fiatalok körében. Tekintsünk el ezúttal az általános választójoggal kapcsolatos aggályainktól, és állapítsuk meg, hogy ezek szerint a kutyák könnyen bejuthatnak a parlamentbe. Még nem ismerjük a 2022-es ígéreteiket (tippek: a Duna nyári jégpályává alakítása hűtőcsövekkel; koalák betelepítése a Városligetbe; a Parlament kupolájába cirkuszi légtornász bemutatók szervezése). Ha azonban a programjukkal mégis valós gazdasági, társadalmi problémákra reflektálnak, akkor elveszítik a viccesség diszkrét báját. Amennyiben csak poénbombák, akkor úgyis lényegtelen, mert a szavazóik nem is várják el a teljesítésüket.

Vajon ha a kórházakban is lennének olyan orvosok, akik csak kamuból dolgoznak (nincs is diplomájuk, és megígérik ugyan a szívtranszplantációt, de csak heccből), a vonatvezetők között olyan vicces masiniszták, akik nem állnak meg az állomáson, azt is ilyen jópofának gondolnánk? Azokra is szavaznának a műtét vagy az utazás előtt? Mert a viccpártra leadott szavazat pont ugyanilyen játék a hazánk, a nemzetünk, a gyerekeink sorsával.

Vagy akkora lenne a baj, aminél még a kamu is jobb? Ennek ellentmond a ferencvárosi eset; a vicces fiúk-lányok összefognak az ellenzékkel, tehát nem jelentenek tényleges harmadik utat. Akkor meg minek is? Noha tudjuk, hogy az ő ígéreteiket nem kell komolyan venni (ebben egyébként hasonlítanak a baloldali összefogásra), úgysem tartják be azokat, tehát a végén szimplán megszavaznák Gyurcsány megszorító csomagját, a családi kedvezmények visszavételét, az egyneműek házasságát, a betelepítési kvótákat, a vizitdíjat, a 13. havi nyugdíj megszüntetését, Vidnyánszky Attila vagyonelkobzását. Szóval le fogják venni a vicces álarcot és véresen komoly párttá válnak.

Ungváry Zsolt

Szerzőnk további cikkei ide kattintva olvashatók.

Kiemelt képünk forrása a Pixabay