Berta Tibor lett a Honvédség új tábori püspöke

Ferenc pápa elfogadta Bíró László jelenlegi tábori püspök lemondását, és Berta Tibort nevezte ki a Katolikus Tábori Püspökség élére – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia csütörtökön.

Berta Tibor Kaposváron született 1966. június 19-én. 1991. június 20-án szentelték pappá a Veszprémi Főegyházmegye szolgálatára.

A Katonai Ordinariátusban 1994-ben kezdte meg szolgálatát. ’94-től 1997-ig a tábori püspök titkára volt. 1997-től 2003-ig Szombathelyen volt helyőrségi tábori lelkész, közben szolgált Koszovóban a KFOR- (koszovói békefenntartó erők) misszióban is.

2003-tól 2005-ig tábori esperes, majd 2008-ig kiemelt tábori lelkész volt Székesfehérváron. 2007-2008-ban általános helynök volt Budapesten, majd újabb egy év székesfehérvári tábori lelkészi szolgálat után 2009-től ismét Budapesten általános helynök.

Berta Tibor 1994-ben százados, 1999-től őrnagy, 2004-től alezredes, 2008 óta ezredes.

Elődje, Bíró László 2009 óta vezette a Katolikus Tábori Püspökséget.

Tábori lelkésznek nevezik Magyarországon azokat a katolikus papokat és protestáns lelkészeket, akik a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél lelkipásztori szolgálatot végeznek. A tábori lelkészek (vagy katonalelkészek) a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat (HM TLSZ) keretei között végzik tevékenységüket, mely a honvédelmi tárca háttérintézménye, a katolikus lelkészek ugyanakkor a Magyarországi Katonai Ordinariátushoz tartoznak, melynek élén a tábori püspök (katonai ordinárius) áll.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: honvedelem.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre