Jobb ma egy abortusz, de még jobb holnap kettő – Ferenc évet értékelt

Gyurcsány Ferenc, Ferenc apó, mindenki kedvenc Fletója, aki Szent Ferenc után talán a második leghíresebb e néven, megtartotta „éves évértékelőjét” (milyen jó, hogy nincs ebből egynél több egy évben), és nem volt benne köszönet.

A probléma ott kezdődik Gyurcsány Ferenc szerint, hogy a magyar kormány jó kapcsolatokat ápol a lengyel Jog és Igazságosság nevű párttal, mivel Lengyelország Európa „legdrámaibb abortuszszabályozását vezette be” – és mindezt ráadásul az életvédelem jegyében. Ki érti ezt?

Hát arra kötelezik az édesanyákat, hogy megszüljék a gyermekeiket? Ami egyébként minden esetben a saját döntéseik közvetlen következménye?!  (Kivételesen tekintsünk el az abortuszoknak – szerencsére – kevesebb mint 1 százalékáért felelős borzalmas nemi erőszaktevésektől.) Micsoda lárifári dolog ez?!

Igen, kötelezik az anyákat erre, sőt – még a betegséggel diagnosztizált gyermeket is világra kell hozniuk. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy bármennyire is fejlett a magzati diagnosztika, statisztikailag nem elhanyagolható számban születtek már makkegészséges babák úgy, hogy biztosra vették a szakemberek, hogy genetikai vagy egyéb rendellenességekkel jönnek majd világra.


Hirdetés

Gyurcsány Ferenc viszont ennél „kevés ennél embertelenebb dolgot tud elképzelni”. Ó…

A kedvenc részem egyébként az, amikor Ferenc kérdőre vonja a keresztény embereket a keresztény politikával, irgalommal és szeretettel kapcsolatban: „Ez lenne a szeretet? Én nem hiszem” – szól.

Nyugodjon meg, a kedves ex-miniszterelnök úr, szerintünk sincs semmi köze a szeretet, az irgalom és a politikai vezetés (khm, 2006…) valódi jelentésének ahhoz, amit ön elképzel. Hiszen ezekről az isteni kinyilatkoztatás egészen tisztán fogalmaz számunkra, már elérhető magyar nyelven, írott formában, nyugodtan fel lehet lapozni, bármelyik könyvesboltban leemelhető a polcról.

Persze a baloldal jóságos vezetője felemlegeti azt is, hogy az ilyen galád szabályozásokat támogató, szigorúan pejoratív értelemben véve végtelenül dogmatikus és istentelen keresztény egyházak „ne csodálkozzanak azon, ha üresen konganak majd a templomaik” – de ennyi bérmálkozás után igazán tudhatná az ember fia, hogy az abortusz tízmilliós gyermekgyilkosságaitól… hát, hogy is mondjam? Ez nem az a dolog, amitől úgy hosszú távon tényleg több híve lesz a kereszténységnek.

Egyébként a Magyar Katolikus Egyház tagjaként, tisztelettel köszönöm Gyurcsány Ferenc aggódó szavait híveink számát illetően. Megígérhetem, nőnemű – és magát nőnek valló – feleségemmel rajta leszünk, mi több, rajta vagyunk a következő generáció egészséges felnevelésén.

 

Varga Gergő Zoltán

Szerzőnk további írásait ide kattintva olvashatják

 

Kiemelt képünk forrása: YouTube/HírTV (képernyőkép)

 

'Fel a tetejéhez' gomb