Nem lehet valaki csak „nevében” katolikus politikus
Elöljáróban álljon itt két idézet, két jeles katolikus magyartól.
Nemrég emlékeztünk báró Eötvös József halálának 150. évfordulójára. Köztudott, hogy a jeles író-politikus a klasszikus liberalizmus emblematikus alakja volt, a hazai politikai palettán ma csekély súllyal szereplő liberális párt is szellemi elődjének vallja. Híres művében ezt írja:
„Tény, amelynek helyességét senki sem vonhatja kétségbe, ha járatos a történetekben, hogy egy állam sem állhat fönn tartósan vallás nélkül. Oka az, mivel fönnállhatása végett minden államnak bizonyos általában elismert jogfogalmakra van szüksége, s jogfogalmaink mindig vallásos eszméinken alapszanak. Következőleg az államra is mindig veszélyes, ami a nép hitfogalmait megingatja, s egy államszerkezeti forma sem felelhet meg a szükségeknek, ha az állam nélkülözi azon erkölcsi biztosítékot, melyet csupán a vallástól kölcsönözhet. (….) A vallás csak annyiban szolgálhat támaszul az államnak, amennyiben az állam a vallást fensőbbnek tekinti, s parancsait zsinórmértékül veszi eljárásaiban.” (Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. II. kötet. Bp., 1981, 429., 431. o.)
A másik idézet forrása egy manapság ritkán idézett mű. Szerzője a hatvanöt éve elhunyt Horváth Sándor domonkos szerzetes, egyetemi tanár, a neotomizmus jeles képviselője:
„A modern állam olyszerű szuverenitását, mintha Istentől függetlenül jönne létre s Tőle teljesen függetlenül kormányozhatná magát, a kereszténység a leghatározottabban tagadja.” [Dr. Horváth Sándor: Katolikus közélet. Bp., 1928, 33. o.]
Dr. Gájer László fejtegetéseit érdeklődve olvastam. S nemcsak én: két ismerősöm is felhívta figyelmemet az interjúra, ezért többször is figyelmesen áttanulmányoztam. Egy-két megjegyzése olvastán kételyek támadtak bennem. Gondolatébresztő véleményével nem a magánvéleményemet óhajtom szembeszegezni, ez önhittség is lenne. Zavaromat az okozta, hogy Gájer atya egyik gondolatmenete, ha jól olvasom és értelmezem, nincs teljesen összhangban a Hittani Kongregáció nevezetes dokumentumával. (Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben. 2003. január 16.)
Idézem a kérdést és Gájer László atya válaszát:
„– Amerikában katolikus az új elnök, Joe Biden és a Képviselőház elnöke, Nancy Pelosi. Ők nem várnak, hanem a Demokrata Párt politikusaiként egyértelmű állást foglalnak, hogy márpedig ezeket a jogokat itt és most ki kell terjeszteni. Vannak, akik emiatt csak névleg tartják őket katolikusnak, sőt Bidentől a szentáldozást is megtagadnák.
– Úgy gondolom, egy katolikus politikus számára legitim álláspont, hogy elválasztja és megkülönbözteti a saját lelkiismeretét a közösségi lelkiismerettől, és bizonyos mértékig mást képvisel a politikában, mint ami a saját meggyőződése. Amíg például egy katolikus orvosnak nem teszik kötelezővé az abortusz végrehajtását vagy katolikus papoknak a melegházasság megtartását, vagyis amíg nem sérül az egyén lelkiismereti szabadsága, addig nem törhetünk pálcát azok fölött a katolikus politikusok fölött, akik nem mindenben követik az egyházat a törvényhozás színterén. Ha viszont ez megtörténik, akkor ott épp a most bemutatott liberalizmus, a központi hatalom korlátozása szükséges.”
Tudjuk, miről van szó. Az új amerikai elnök például az abortusz kérdésében liberális álláspontot képvisel – ellentétben elődjével. Elnöksége kezdetén eltörölte Trump azon rendeletét, amely megvonta az állami támogatásokat azoktól a civil szervezetektől, melyek terhességmegszakítást „kínáltak” bel- és külföldön egyaránt. Köztudott, hogy az amerikai püspöki konferencia vezetője kritizálta ezt a politikai irányváltást, mert az „elősegíti az erkölcsi gonoszságokat” nemcsak az abortusz, hanem „a házassági és genderjogok terén”. Gájer atya „közösségi lelkiismeretről” beszél. Lehet, hogy nem jól értelmezem szavait, de Biden elnök említett döntése a friss felmérés szerint éppen a „közösségi lelkiismerettel” ütközik, hiszen
az amerikaiak több mint háromnegyede elutasítja, hogy közpénzből támogassanak abortuszokat.
Gájer László atya azt mondja, szerinte katolikus politikus számára legitim álláspont, ha bizonyos mértékben mást képvisel, mint ami a meggyőződése. Ez sok területen érvényes lehet, de, gondolom, vannak olyan kérdések, amelyekben egy katolikus politikus nem térhet el a meggyőződésétől. Feltéve persze, ha nem csak megkeresztelt, hanem valóban katolikus politikusról van szó.
Felszólították Bident az amerikai püspökök: jóra használja hivatalát!
A Hittani Kongregáció 2003-ban kiadott dokumentuma (mely az interneten is olvasható) – ahogy a szövegben olvassuk – „nem akar új tanításokat kezdeményezni az Egyházban, hiszen a Katolikus Egyház Katekizmusában a lényeges kérdések mind megtalálhatóak összefoglalva. Csupán emlékeztetni szeretne a demokratikus társadalmakban szükséges néhány olyan elemre, amelyek megerősítik a katolikusok társadalmi és politikai elkötelezettségét. Mert valóban, az utóbbi időkben a gyors változásokkal gyakran előtérbe kerül a bizonytalanság, ezért hasznosnak tűnik e fontos, vitatott kérdések más nézőpontból való tisztázása”.
Elöljáróban egy rövid, fontos megállapítás a dokumentumból:
„Az Egyház elismeri, hogy noha a polgárok politikai döntésekben való részvételének legjobb kifejeződése a demokrácia, ez csak oly mértékben lesz sikeres, amennyire az emberi személyiség helyes felfogásán alapszik.
A katolikus részvétel a politikai életben nem jelenthet kompromisszumot ezen a téren, mert akkor nem létezne a keresztény hit tanúságtétele a világban, valamint a hívők egysége és összetartozása.”
Egyszerűen fogalmazva: az erkölcsi pluralizmus elvét az Egyház nem osztja, nem fogadja el azokat a nézeteket – idézem újfent a vatikáni dokumentumot –, melyek „elvetik a természetes erkölcsi elveket és rövid életű kulturális és morális irányzatokat eredményeznek, mintha az élet minden lehetséges szemléletmódja azonos értékű volna.”.
A dokumentum egyértelműen fogalmaz azokról a kérdésekről, amelyekben katolikus politikus nem köthet kompromisszumot:
„Amikor a politikai tevékenység összeütközésbe kerül az erkölcsi elvekkel, amelyek nem engednek meg kivételt, kompromisszumot vagy korlátozást, a katolikus elkötelezettség még nyilvánvalóbbá és felelősségteljesebbé válik. Az alapvető és elidegeníthetetlen etikai követelmények fényében a keresztényeknek észre kell venni, ha az emberi személyiség igazi javát érintő, erkölcsi értékek forognak kockán. Ez a helyzet az abortuszt és az eutanáziát érintő törvények esetében (nem összetévesztendő a rendkívüli kezelésekről való lemondás esetével, amely erkölcsileg elfogadható), amelyeknek védeniük kell az élethez való alapvető jogot a fogantatástól a természetes halálig. Ugyanígy szükséges emlékeztetni arra a kötelességre, hogy tiszteletben kell tartani és védeni kell az emberi magzat jogait.
Hasonlóképpen védelemre és támogatásra van szüksége a családnak, amely egy férfi és egy nő monogám házasságán alapszik, és védeni kell egységét és stabilitását a modern válási törvényekkel szemben. Semmiképpen sem szabad más együttélési formákat a házassággal azonos szintre emelni, sem jogi elismerést adni ilyeneknek.”
Ehhez az idézethez talán nem kell kommentár. S még egy idézet a 2003-as szövegből:
„Nem az Egyház feladata a politikai megoldások előterjesztése – még kevésbé egyetlen megoldást javasolni egyedüli elfogadhatóként – olyan világi kérdésekben, amelyeket Isten minden egyes ember szabad és felelős döntésére bízott. Azonban az Egyház joga és kötelessége erkölcsi megfontolásokat nyújtani a felmerülő kérdésekről, amikor a hitbeli és erkölcsi törvények megkövetelik ezt. Ha a keresztényeknek »el kell fogadniuk az evilági dolgok rendjéről való másként gondolkodás legitimitását« (Gaudium et spes, 75), akkor jogosultak az erkölcsi relativizmust tükröző, a közéletre káros pluralizmusnak az elutasítására is. A demokráciát a megkérdőjelezhetetlen és igaz erkölcsi elvekre kell alapozni, mert természetük és szerepük alapján ezek a tartópillérei a társadalmi életnek.”
A frissen beiktatott amerikai elnök katolikusnak vallja magát, politikusi működésében viszont – említett döntése a bizonyíték – az erkölcsi relativizmust tükröző pluralizmust képviseli. Gájer atya számára ez legitim álláspont. Véleményét tiszteletben tartom. Csak azt nem értem, hogy akkor mitől katolikus Biden? Vagy tágabb kitekintésben:
mennyiben katolikus az a politikus, aki az Egyház tanításával szöges ellentétben álló, alapvető erkölcsi törvényekbe ütköző törvényhozási aktusokat kezdeményez?
A vatikáni dokumentum szerint ugyanis „nem szabad egyetlen hívőnek sem a világiak pluralizmusának és autonómiájának elvére hivatkozni a politikában azon megoldások elősegítésére, amelyek a társadalmi jólét alapvető etikai követelményének védelmét aláássák vagy gyengítik”, hiszen „ezek az etikai követelmények az emberi létben gyökereznek és a természetes erkölcsi törvényhez tartoznak”, márpedig – olvassuk tovább a vatikáni dokumentumban – „a politikának is figyelembe kell vennie azon elveket, amelyeknek abszolút értékük van”.
Írtam fentebb, nem magánvéleményt mondok, ezért a sok idézet a 2003-as vatikáni dokumentumból. Tiszteletben tartom Gájer László atya véleményét, de magánvéleményként a Hittani Kongregáció idézett megállapításait osztom.
Szalay László
A szerző további írásai ide kattintva olvashatók
„Joe Biden áll az eddigi legkifinomultabb, legbrutálisabb keresztényellenes hadjárat élén”
