Húszezer ember oltására elegendő orosz vakcina érkezett Magyarországra


Hirdetés

Az úgynevezett nyugati vakcinákon túl Oroszországból 1 millió ember oltására elegendő Szputnyik-V vakcina, míg Kínából 2,5 millió ember oltására elegendő Sinopharm oltóanyag fog érkezni különböző tételekben. Az országos tisztifőorvos szólt arról is: a járványügyi adatok jelenleg kedvezőek Magyarországon. Ugyanakkor a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációja az előző hetek csökkenését követően ismét emelkedik, különösen Debrecenben és Nyíregyházán.

– Az üzletekre, a vendéglátóhelyekre, a szálláshelyekre, valamint a szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozások megszegése miatt hétfőn nem kellett intézkedni a rendőröknek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. Gál Kristóf alezredes elmondta:

a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn 213-szor intézkedtek a rendőrök.

Közterületen 198-an, tömegközlekedési eszközökön és azok várakozóhelyein négyen, egyéb, a rendeletben szereplő zárt helyeken pedig tizenegyen szegték meg hétfőn a maszkviselési szabályokat – ismertette. Hozzátette: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-i hatályba lépése óta 22 763-szor intézkedtek maszkviselési szabályok megsértése miatt. Közölte:


Hirdetés

hétfőn a rendőrök a kijárási tilalom megszegése miatt 383 emberrel szemben intézkedtek.

A kijárási korlátozás, majd a kijárási tilalom bevezetése óta 32 746 személlyel szemben intézkedtek országszerte a szabályok megszegése miatt. – Hétfőn a Magyarországon átutazókkal szemben 46 alkalommal intézkedtek a rendőrök a tranzitszabályok megsértése miatt, a szabályok életbe lépése óta összesen 10 840 ilyen intézkedés volt – mondta Gál Kristóf.  7645 esetben ellenőrizték a rendőrök a helyszínen a hatósági házi karanténban lévőket és 2873 hatósági házi karantént rendeltek el országszerte, így kedden 18 030 emberre vonatkozik járványügyi megfigyelés illetve elkülönítés, közülük 1918-an használják az online ellenőrzésre fejlesztett mobil alkalmazást – ismertette az alezredes.

MTI

(Fotó: Az új koronavírus ellen kifejlesztett orosz oltóanyagot, a Szputnyik V-t mutatja egy nővér a moszkvai GUM áruházban létesített oltóközpontban 2021. január 19-én. Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)

'Fel a tetejéhez' gomb