A Márványmenyasszony őrizte meg Mátyás palotájának egyik ékkövét
– Jó szem kell ahhoz, hogy valaki észrevegye egy éttermi dekorációként használt kőről, hogy a budavári palotából származhat?
– Igen, és szerencse is, hiszen a régész olykor nem is a lelőhelyen talál értékes dolgokat, hanem egyszer csak valami szembejön vele az utcán. Velem is ez történt. Egy szombati napon egyik esküvőről egy másik esküvőre kellett átvinnem egy ismerős kislányt, akit bekísértem a szüleihez a Márványmenyasszony étterembe. Akkor láttam meg, hogy az egyik falon vörösmárvány faragványok vannak.
Azonnal felismertem, hogy azok középkori, és nem újkori faragványok.
Annak idején én készítettem el a budavári palota vörösmárvány-katalógusát a Budapesti Történeti Múzeum kőtárában. Vörösmárványt csak Mátyás és Ulászló idejében használtak Budán, így egyértelmű volt, hogy ezek Mátyás idejéből valók lehetnek. Pár nappal később izgatottan tértem vissza az étterembe, ahol megvizsgáltam a köveket. Akkor láttam, hogy van egy darab, amin egy hosszabb feliratrészlet is látható. Felmértem, lerajzoltam és lefényképeztem. 
– Hogyan kerülhetett a krisztinavárosi étterembe az egykori királyi palota maradványa?
– 1686-ban a királyi palotát részben földig lőtték, részben pedig módszeresen lebontották, amikor a barokk palotát építeni kezdték. A 18. századi embereket nem nagyon érdekelte, hogy honnan valóak a kövek, hogy esetleg megőrizzék azokat, ők csak az építőanyagot látták bennük, így kerülhetett a 1793-ban épült étterem falaiba. Ez nem egy egyedi eset, szinte mindenütt felhasználták a korábbi korok köveit az új épületek építésénél.
A főnökömmel, a Budapesti Történeti Múzeum akkori főigazgatójával aztán újra felkerestük az éttermet, és elbeszélgettünk az egykori tulajdonossal, Szécsényi Gyulával. Elmondta, hogy az étterem pincéjében korábban átalakításokat végeztek, akkor kerültek elő a faragott kődarabok.
A vendéglős jó érzékkel nem dobta ki a köveket a sittbe, hanem kitette őket az asztalok mellé afféle dekorációként.
A Márványmenyasszony helyi kis „tárlatában” négy faragott középkori kő volt. Az egyiken volt egy „O” betű volt, a másik egy kannelúrázott faragvány, a harmadik egyszerű párkánytöredék. Számunkra a negyedik volt a legérdekesebb, melyen a felirat volt olvasható. Megegyeztünk az étterem tulajdonosával, hogy egy kevésbé régi, de mutatós kőért cserébe a Múzeumnak adja a feliratos márvány darabot. 
– Hogyan sikerült azonosítani ezt a faragott követ?
– Van egy nagyon fontos szakirodalmunk: a Művészet Mátyás király udvarában című kötet, amit Balogh Jolán művészettörténész írt. Fellapoztam, remélve, hogy a felirattöredék nyomára bukkanhatok.
Szinte semmi esély nem volt arra, hogy sikerrel járjak…
Balogh Jolán kötetében számos forrást közöl, olyanokat is, amik akkor keletkeztek, amikor Buda már török kézen volt. Akkoriban a Konstantinápolyba tartó követségeket olykor beengedték Mátyás egykori palotájába. Ha volt közöttük egy képzettebb, és arra fogékony humanista személy, akkor az le is írta úti beszámolójában, hogy mit láttak odabent.
Mátyás palotájáról és a Corvina könyvtáráról az európai közvéleményben legendás dolgokat meséltek, ezért többen igyekeztek feljegyezni a látottakat.
Többen leírták, hogy láttak három falképet, melyek mellett három felirat is olvasható volt. A források szerint az egyik felirat tartalmazta a „DIADEMATE” szót, amely szó szerepel a Márványmenyasszonyban megtalált faragványon is. Ez egy eléggé ritka szó, ekkor már kezdtem úgy érezni, hogy nyomon vagyok.
A követek által leírt részlet a következő volt: „MAGNANIMVS PRINCEPS DIADEMATE GAVDET VTROQVE VLADISLAVS TOLLIT AD ASTRA CAPVT” . Azaz:
„A nagylelkű uralkodó mindkét koronának örvend, Ulászló csillagokig emeli fejét”.
A talált kövön a felirat részlet kétsoros volt, és amikor összenéztem, hogy ebbe a versbe az alsó betűk töredékei is beleilleszthetők, akkor az már nagyon ígéretes hasonlóságnak tűnt. Akkor jutott az eszembe, hogy van még egy hasonló kövünk a kőtárban, egy jóval rövidebb feliratrészlettel. Kiderült, hogy azok a betűk is beleilleszthetőek a lejegyzett feliratba! Lemértem a betűmagasságokat, a sortávolságokat, a betűfaragás stílusát: mind megegyezett!
Egyértelművé vált, hogy a két márványdarab egy feliratnak a része volt!
Ráadásul a feliratról kiderült, hogy nem is Mátyás, hanem Ulászló királyé. Tudjuk, hogy az uralkodói palotában fel volt festve az a csillagállás, amikor Ulászló elfoglalta a magyar trónt. Ennek pedig nyomós oka volt: ismereteink szerint Mátyásnak két csillagképe volt felfestve a királyi palotában: az egyik a könyvtárszobával szomszédos teremben, ahol születése pillanatában ábrázolták a csillagállásokat. Egy másik helyiségben a második csillagkép azt mutatja, amikor Mátyást megválasztották cseh királynak. Mátyás akkor Ulászló ellenében volt cseh király…
Érthetően Ulászló „feleselni” kívánt uralkodóelődjével ezen tettével.
– Mit érzett, amikor látta, hogy ennek a több évszázados kirakósnak a részletei összepasszolnak? – Borzasztóan boldog voltam! Arra, hogy a három feljegyzett feliratból bármi is előkerüljön nagyon kicsi volt az esély. Korábban – teljesen jogosan – mindenki azt feltételezte, hogy ezek a feliratok fel voltak festve a falra, nem pedig kőbe vésve. 
– Előkerülhetnek még ilyen beszédes maradványok a királyi palotából?
– Természetesen! Sok példa van rá, amikor váratlanul előtűnnek a múlt darabjai. Tíz éve, a Rácz-fürdő felújítása során kiderült, hogy a török-kori medencének a padlója vörösmárványból készült.
A törökök ott is Mátyás palotájának a faragványait használták fel a fürdőjükben.
Részben lefaragták a márványt, de nem mindenütt, volt ahol csak beforgatták a köveket a padlóba. Amikor átnéztünk ezeket, akkor nagyon szép darabok kerültek elő. 
Egész messze is elkerülhetnek a faragványok. Csak egy példát említenék, egy híres faragványt, mely „Tabáni Krisztus” néven lett ismert. Nevét onnan kapta, hogy a tabáni templom bejáratánál volt befalazva, amíg a második világháború előtt el nem került a Vármúzeumba. Kiderült, hogy eredetileg Óbudáról származott. A szakma ma már egyetért abban is, hogy annak is legrégebbi templomából az óbudai káptalan Szent Péter templomból kerülhetett Budára. Azt a templomot – mivel már romos volt – Mátyás idejében lebontották és köveit felhasználták máshol. A kövek tartós építőanyagok, melyekre sokszor szükség is volt a város újjáépítésekor, ezért nagyon sok helyen előfordulhatnak még.
– A kövek tehát az egyik legfontosabb forráselemei a múlt megismerésének?
– Igen, mivel nagyon maradandóak, kiváltképpen a vörösmárvány. Mátyás palotájából ezres számmal őrzünk töredékeket, amelyek talán még tíz százaléka sincs az eredeti építőanyag mennyiségének. Ha sikerülne még növelni a leletanyagot, a kövek számát, akkor többszörösére nőhetne az ismeretünk a középkori palota egészéről.
Fontos szólni arról, hogy a középkori palota feltárása még közel sincsen befejezve!
1948 és 1961 között folytak a nagy ásatások, de nem tudtak akkor mindent feltárni. A ’60-as években a figyelem és a politikai akarat a palota helyreállítása felé fordult. Így nyugodt szívvel állíthatom, hogy mindig nagyon sok minden lehet a föld alatt, a feltöltésekben, a várfalakban falazva, vagy ahogy a Márványmenyasszony példája is mutatja, akár a régi lakóépületekben is.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Budapest Történeti Múzeum
