Rétvári: A baloldal idehaza és Brüsszelben is hátráltatja a járvány elleni védekezést

Bár a baloldali ellenzék mindent megtesz azért, hogy hátráltassa a kormány munkáját, mégis eredményes a koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon – véli Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban úgy fogalmazott: azért nincsenek több tízezres demonstrációk hazánkban, mert széles körű konszenzus övezi a járvány terjedésének lassítása érdekében bevezetett intézkedéseket. Ezzel szemben a baloldal – politikai haszonszerzés reményében – akár törvénysértésre is biztatja az embereket.

Magyarország a koronavírus-járvány első és második hulláma alatt is gyorsan reagált, időben meghozta a járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedéseket – írta Facebook-oldalán Rétvári Bence. Az államtitkár bejegyzésében közzétett egy húsz pontból álló listát is, amely a járvány kezdete óta született legfontosabb, egészségügyre vonatkozó döntéseket tartalmazza. Eközben a baloldali ellenzék parlamenti vizsgálóbizottságok felállítását kezdeményezi, amelyek a gazdasági válság kezelésére, a járvány elleni védekezésre és a vakcinabeszerzésre vonatkozó kormányzati döntéseket vizsgálnák. A szivárványkoalíció pártjai szerint ugyanis a kormány a koronavírus tavalyi megjelenése óta számos elhibázott döntést hozott, illetve cserbenhagyta a vállalkozásokat és a munkavállalókat.

– A baloldal lassan egy éve támadja a védekezést, álhíreket terjeszt és kamuvideókat gyárt. Folyamatosan emelik a tétet: a legutóbbi álhírdömpinget a vakcinákkal kapcsolatban indították el, és aláírásgyűjtést kezdeményeztek a kínai oltóanyag ellen – emlékeztetett a Magyar Nemzet hasábjain Rétvári Bence. Hozzátette:

a baloldali politikusok igyekeznek elbizonytalanítani az embereket a vakcinákkal kapcsolatban, ami azért különösen veszélyes, mert minél később alakul ki a lakosság megfelelő mértékű átoltottsága, annál később tudhatjuk magunk mögött a járványt és az azzal járó korlátozásokat.

Hozzátette: hadjáratot indítottak előbb az orosz, majd a kínai szérum ellen, amellyel kapcsolatban az a legfőbb kifogásuk, hogy Kínában készül. Pedig jelenleg Magyarországon hetvenhét, Európa-szerte pedig több száz olyan gyógyszernek van engedélye, amit ugyan európai cégek forgalmaznak, de Kínában gyártanak. Ezek ellen viszont nem emeltek semmiféle kifogást az elmúlt években – hangsúlyozta. Az államtitkár szerint Magyarország más államoknál sikeresebben tudta megvédeni az emberek életét, egészségét.

Rétvári Bence úgy véli, az eredményes magyar védekezésnek eddig is az volt a kulcsa, hogy az emberek komolyan vették és betartották az óvintézkedéseket. Ennek az alapja pedig a baloldal által kigúnyolt Nemzeti konzultáció volt. .

Az államtitkár kitért arra is, hogy a baloldal nemcsak idehaza hátráltatja a járvány elleni védekezést, hanem Brüsszelben is alaptalan támadásokat intéz Magyarországgal szemben.

– Pedig inkább azt kéne tisztázniuk uniós szövetségeseikkel, hogy miért akadoznak az Európának szánt vakcinaszállítmányok, miközben az Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába vagy Izraelbe nagy számban érkeznek oltóanyagok.

A teljes interjú a Magyar Nemzet oldalán, itt olvasható.

Iratkozzon fel hírlevelünkre