A rasszizmus és a szexuális támadások felszámolásáért fog küzdeni a Pentagon első fekete vezetője

Lloyd Austin a leendő Biden-kormányzat első tagja, akinek kinevezésére már a felsőház is rábólintott.

Az amerikai szenátus pénteken jóváhagyta Lloyd Austin kinevezését a védelmi miniszteri tisztségre, és ezzel a 67 éves nyugalmazott tábornok lesz a Pentagon első fekete bőrű vezetője.

Austin egyúttal Joe Biden új amerikai elnök leendő kormányának első tagja, akinek kinevezésére már a felsőház is rábólintott. Szinte egyhangúlag szavazták meg a védelmi tárca élére:

93 támogató és két ellenszavazatot kapott.

A nyugalmazott tábornok kinevezését nehezítette, hogy az előírt hét helyett csupán négy évvel korábban szerelt le, így a kongresszusnak kivételt kellett tennie esetében. A szabályok szerint a védelmi miniszternek civilnek kell lennie, illetve ha szolgált katonaként, akkor kinevezése előtt legalább hét évvel távoznia kellett a hadsereg kötelékéből. A kongresszus korábban is tett már kivételt: négy éve, Donald Trump előző elnök első védelmi minisztere,

Jim Mattis esetében szintén eltekintettek az előírásoktól.

Austin miniszterjelölti meghallgatásán azt mondta: küzdeni fog a szexuális támadások felszámolásáért a katonaságon belül, illetve azért, hogy megtisztítsák a hadsereget a rasszistáktól és a szélsőségesektől, és olyan légkört teremtsenek, amelyben alkalmasság alapján bárki lehetőséget kaphat az ország szolgálatára.

Az első fekete védelmi miniszter további céljai között szerepel, hogy megerősítse az Egyesült Államok és partnerei közötti kapcsolatokat. Austin Kínát tartja az egyik legnagyobb kihívásnak.

A szenátus előző nap elfogadta Avril Haines jelöltségét a nemzeti hírszerzési igazgatói tisztségre. Haines az első nő ebben a pozícióban. Pénteken a felsőház pénzügyi bizottsága egyhangúlag megszavazta Janet Yellen pénzügyminiszteri jelöltségét, aminek köszönhetően Yellen karnyújtásnyira került attól, hogy ő legyen az amerikai pénzügyi tárca első női vezetője. Biden azt ígérte, hogy kormánya az Egyesült Államok sokszínűségét fogja tükrözni.

(MTI)

 

Először lehet afro-amerikai védelmi minisztere az Egyesült Államoknak

Beiktatása után néhány órával már a genderlobbinak hódolt Biden

 

Kiemelt képünkön Lloyd Austin szenátusi meghallgatása közben. Forrás: MTI Fotóbank