Börtön helyett ügyvédi irodákat adtunk a Bauereknek
A Kedves Olvasó – utáljam bármennyire is ezt a kezdést, lévén, mindig úgy érzem, mintha a bennem határozottan nem élő TGM indulna neki publicisztikájának – talán megbocsátja, hogy újfent a Bauer-klánnal foglalkozom, hiszen ezt tettem már néhány nappal ezelőtt is. Akkor azt a kérdést jártam körbe, hogy ugyan miért van úgy meglepődve Bauer Tamás azon, hogy az általa szeretett baloldal szövetséget köt a Jobbikkal, és finoman utaltam rá: a vulgárszélsőségességek alaptermészetéből következik az, hogy kiegyeznek, még akkor is, ha gyűlölik egymást. Hiszen a közvetlen érdekeik ezt megkövetelik – lásd példaként a Molotov-Ribbentrop-paktumot.
Bauer akkor nem csak abbéli meggyőződését fejezte ki, hogy ő egy ilyen szövetségre bizony nem szavaz, de későbbi bejegyzéseiben azt is elmondta, hogy ennyi utálkozást talán még soha nem kapott és drága Bolgár úrnál is az értetlenkedéssel kellett szembenéznie. Így bánnak el azzal az elvtársak, aki szektásodni kezd – és ha valahol méltó helye lenne a kezeit gúnyosan széttevő emojinak, akkor az itt lenne.
Az elmúlt napokban azonban Bauer Tamás még egy lépést tett „előre”. Kiutálóin való megjátszott vagy őszinte csodálkozása inkább szórakoztató jele annak, hogy nem tud mit kezdeni azzal: volt időszak a rendszerváltoztatás után, amikor ő tényező lehetett – és hogy már régesrég nem lehet az. Ám az, amikor ávós, gonosztevő apját elkezdi mentegetni, már egy sokkal alávalóbb cselekedet.
Tegnapelőtt lett volna 100 éves Bauer Miklós, és fiának pedig erre emlékezvén olyan bicskanyitogató posztot sikerült írnia közösségi oldalán, ami még tőle is szokatlan erejű.
Hadd hozzak pár idézetet a bejegyzéséből:
„Senkinek a körmét nem tépte le, és Ries István egykori igazságügy-miniszter haláláért sem volt felelős, akinek kihallgatását csak elkezdte.”
Értik, aki egy diktatúra mocskos pincéjében, az állampárt fő erőszaktervezetének főhadiszállásán kihallgatásba bonyolódik, az bűntelen. Ám hogy konkrétumokról is szóljunk, egészen pontosan Bauer Miklóstól tudjuk, hogy bántalmazta Ries Istvánt. A Belügyminisztérium Vizsgálati Főosztályán kelt, 1955-ös jelentésben leírják, hogy Ries ügyében 1950 júliusától 1950 szeptemberéig tartott a vizsgálat, aminek folyományaképpen a váci börtön rabkórházába szállították, ahol pár nap múlva belehalt a vallatása folyamán szerzett sérüléseibe.
A „vizsgálatot” egész végig Bauer Miklós végezte. Saját jelentéseiben jegyzi meg, hogy rendszeresen megverte, megalázta, leköpte, szidalmazta Riest. 
„Kettős balszerencse kellett hozzá, hogy 1945-ben a Politikai Rendőrségre kerüljön, amiből később az ÁVÓ majd ÁVH lett.”
Senkiből nem lett balszerencsével ávós verőlegény, gyilkosok segéde. Bauer Miklós ezt a sorsot választotta saját magának. Alig valami mutat rá jobban, micsoda tragédia, hogy a legkisebb lusztráció, felelősségre vonás, szembenézés is elmaradt 1990 után, mint az, hogy Bauer Tamás 2021-ben a nyílt színen mentegethet egy olyan embert, aki a magyar történelem egyik legsötétebb időszakában, tevőlegesen szerepet vállalt abban, hogy a másként gondolkozókat, a potenciális és csak annak címkézett ellenfeleket ellehetetlenítsék, tönkretegyék, megsemmisítsék, a lehető legembertelenebb körülmények között.
Péter Gábor, a kommunista hóhér, ágyban, párnák között fejezte be az életét 1993(!)-ban. Bauer Miklós 2008-ban halt meg, 18 évvel a rendszerváltoztatás után. Némi utálkozáson és ferde szemmel való nézésen túl semmiben nem lett akadályozva, mi több, Eörsi Mátyás társaként még ügyvédi irodát is vezetett.
2000-ben olyanokat nyilatkozott a Magyar Hírlapnak, csak azért támadják, hogy rajta keresztül fiát és a szintén SZDSZ-es országgyűlési képviselő Eörsi Mátyást kompromittálják – ezt a velőtrázóan trágya érvelést a minap Bauer is megerősítette -, és persze ezerrel mentegetőzik. Az nem is úgy volt! Dehogy volt erőszak, maximum csak a Rajk-per után, hát a szabályzat tiltotta a verést! Ő meg személyében, mégis, hogy lenne felelős mindezért? És különben is, sokkal több jó dolgot tett az életében, mint rosszat!
Bauer azt is leírja, hogy apja sorsa tipikusan 20. századi sors volt és akármennyire is hamisan, hazugan fogalmazta ezt meg a saját szemszögéből, összességében sajnos mégis igaza van.
Tipikusan 20. századi sors, mert tipikusan megszokhattuk, hogy a magyar nép legnagyobb ellenségei, a magyar nemzet legocsmányabb árulói semmilyen büntetésben sem részesültek. Még a vén gyilkos Biszku Bélát sem sikerült rács mögé juttatni, pedig minden adott volt hozzá. És mi történt? Gyakorlatilag kivárták, amíg meghal. Igen, ez a 20. századi sorsa a magyarok gyilkosainak: nem megyünk utánuk, nem toroljuk meg, nincs elszámoltatás.
Inkább maradjunk csendben, kössünk háttéralkukat, nehogy véletlenül felfordulás legyen. Legyen békés átmenet 1990, hát kinek hiányzik a problémázás? Elvégre ez a poshadt, szarszagú kádárizmus sikeresen megtörte a többség lelkét. Beléplántálták mindenkibe, hogy amennyiben megkötötték a saját kis alkujukat az életért cserébe – párttagság és egyebek -, akkor egyszeriben ugyanolyan bűnösök, mint az elnyomók. Ez volt a Kádár-rendszer taktikája.
Ezért mondták sokan azt, hogy csak felejtsünk, az lesz a legjobb. A komcsik legalávalóbb sikere éppen ez volt.
Ezt a kérdést már nem lehet megnyugtatóan rendezni, ezért is tartom értelmetlennek az ügynökakták kérdését, de ez messzire vinne minket. Megvolt a történelmi lehetőségünk arra, hogy börtönbe juttassuk a Bauereket, de helyette ügyvédi irodákkal jutalmaztuk őket. Csak ne is beszéljünk erről.
Így nem is lesz soha megnyugvás.
Trombitás Kristóf
A szerző további írásait ide kattintva olvashatja
Kiemelt képünk forrása: MTI/Marjai János
