Összetörte Szűz Mária szobrát a budapesti betörő

Rongálással gyanúsítják azt a férfit, aki 2021. január 19-én 22 óra 43 perc körül egy Budapest VIII. kerületi plébánia bejárati ajtaját befeszítette, majd összetörte az előtérben lévő Szűzanya szobrot – adta hírül a police.hu. Mint írják, a józsefvárosi nyomozók három órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 33 éves Sz. Dánielt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a budapesti elkövetőt rongálás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki. Sz. Dániel beismerte tettét. Sőt,

azt is elárulta, hogy a szobrot el akarta lopni, és véletlenül ejtette el.

Nemcsak emiatt jár azonban számára büntetés: a kijárási tilalom megszegése miatt szabálysértési feljelentést is tettek.

 

(Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Pixabay.com)