Ha a homoszexuális párok nem fogadják örökbe a gyermeket, akkor a gyermekotthonban marad?

Aki azért harcol, hogy az lmbtqstb-párok általi örökbefogadás elfogadottá, a napi gyakorlat részévé váljon, szinte mindig azzal érvel, hogy jobb a gyereknek egy szerető homoszexuális párnál, mint az árvaházban. Ilyenkor aztán szívbemarkoló történeteket olvashatunk meleg párokról, akinek 2-3 évet is várnia kellett, mire végre gyerekhez jutottak (jogilag aggályos módon, persze)…

De miért is kell várniuk? Hiszen csak egy gyereket szeretnének!

Nos, azért, mert a nagy toleranciabajnokok, a másságot minden körülmények között elfogadók sem 10 éves, szegény sorsú cigánygyerekeknek biztosítanának kiutat az árvaházból, hanem fehér csecsemőkre pályáznak, kizárólag (akikre a heteroszexuális házaspároknak sokszor ugyanúgy évekig kell várniuk).

Mivel jóval több az örökbefogadni vágyó férfi-nő házaspár, illetve szülőpáros, mint az örökbeadható fehér csecsemő, így teljesen szimpla matek, hogy egyedülállók, homoszexuálisok miért nem kapnak könnyen gyereket. Hiszen a csúnya, homofób


Hirdetés

Magyarország elsősorban a gyermekek jogait és érdekeit tartja szem előtt, és nem szeretné megvonni tőlük sem az apai, sem az anyai szeretetet – sem pedig a stabilitást az életükben.

A gyereknevelés nem játék – fizikailag, lelkileg és anyagilag is megterhelő, véletlenül sem egyemberes feladat. Ilyen egyszerű oka van annak, hogy az egyedülállók miért vannak hátrányban az örökbefogadásnál.

Amennyiben egy homoszexuális pár újszülöttet szeretne adoptálni, úgy szimplán önzésből megvonnák a gyermektől a jogot, hogy édesanyja, vagy épp édesapja lehessen.

Szép mese, persze, hogy ők ugyanúgy szeretik – de óriási hazugság. Hiszen másképp szereti a gyermekét egy anya, másképp egy apa, és az egészséges fejlődéshez mindkettőre szükség van.

(Bár az anyai szeretet nyilván szükségtelen, hiszen teljes egészében pótolható, mondjuk azzal, hogy majd apunak szólítjuk az egyik apát… Csak tudnám, József Attila miért sírt egész életében az anyja után…?)

Mindezek mellett szeretnék minden homoszexuális párt arra buzdítani, hogy próbálkozzon 10 év feletti roma gyerekek örökbefogadásával! Szerintem nem fognak zárt kapukat döngetni.

 

Faragó Renáta

A szerző további írásai ide kattintva olvashatók.

 

Kiemelt képünk illusztráció, forrás: YouTube

'Fel a tetejéhez' gomb