A nukleáris fegyverek birtoklása, akár csak elrettentés céljából, „perverz és nem igazolható”

Ferenc pápa szerdán további országokat szólított fel arra, hogy csatlakozzanak az ENSZ nukleáris fegyverek teljes tilalmáról szóló nemzetközi szerződéséhez (TPNW), azzal érvelve, hogy az atomfegyverek tilalmára rendkívül nagy szükség van napjainkban a béke előmozdításához.

A TPNW pénteken lép életbe, és 86 állam írta alá a 2017-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett, az atomfegyverek betiltásáért küzdő ICAN (International Campaign to Abolish Nuclear Weapons) nemzetközi civil kezdeményezés szerint.

„Határozottan bátorítom az összes országot és embert, hogy eltökélten munkálkodjanak egy nukleáris fegyverek nélküli világhoz szükséges feltételek előmozdítása érdekében, hozzájárulva ezzel a békéhez és a többoldalú együttműködéshez való előrehaladáshoz, amelyre az emberiségnek oly nagy szüksége van napjainkban”

– fogalmazott a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa 2019-ben a japán Nagaszakiban – Hirosima mellett az egyetlen város, amely ellen valaha atombombával támadást hajtottak végre – tett látogatása során úgy vélekedett:

a nukleáris fegyverek birtoklása, akár csak elrettentés céljából, „perverz és nem igazolható”.

A TPNW-t 2017-ben fogadta el az ENSZ Közgyűlése 122 igen szavazattal egy voks ellenében és egy tartózkodás mellett. Hatvankilenc ENSZ-tagállam nem szavazott, köztük az összes atomhatalom és a NATO-tagállamai, kivéve Hollandiát, amely az egyetlen nem szavazatot adta le.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és egyéb nukleáris hatalmak bojkottálták a TPNW-t előkészítő tárgyalásokat is.

A szerződés részes államai semmilyen fejlesztést és kísérletet nem hajthatnak végre nukleáris fegyverekkel, nem állíthatnak elő atomfegyvert, nem tarthatnak nukleáris fegyvereket területükön, és át sem szállíthatnak azon keresztül, és nem nyújthatnak segítséget semmi ilyen tevékenységhez. Amennyiben egy nukleáris fegyverrel rendelkező ország csatlakozik a megállapodáshoz, akkor adott határidőn belül ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon fel kell számolnia atomprogramját.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Ferenc pápa misét celebrál a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában 2020. április 17-én. MTI/EPA/Vatikáni média

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre