A normalitás elleni lázadás már beköltözött a Házba
Az elnöki hatalom ma átszáll Joe Bidenre, aki novemberben hatalmas csatában, máig vitatott körülmények között (tisztán látni talán sosem fogunk) legyőzte Donald Trumpot. Biden annak a liberális elitnek a jelöltje, amely céljai eléréséért és a trumpizmus megdöntése érdekében már nem pusztán kokettálni volt hajlandó a radikális baloldallal, hanem szövetségre is lépett a Kamala Harris által megtestesített irányzattal. Ha tetszik, azt is mondhatjuk: összenőtt, ami összetartozott.
Trump legyőzése elemi érdeke volt a baloldalnak, jelentősége pedig túlmutat az amerikai pártpolitikán. A konzervatív restaurációt megkezdő négy év veszélyeztette mindazt, amit a szélsőliberális és radikális baloldali vezérek, más esetekben óriásvállalatok és hihetetlen befolyással rendelkező pénzügyi körök célul tűztek maguk elé. Ezért vált mindennél fontosabbá számukra, hogy így vagy úgy, szavazófülkékben vagy utcán, esetleg mindkét formában megdöntsék a republikánus elnököt (aki persze sem előélete, sem hivatali ideje alapján nem makulátlan, de az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökeként elkötelezett csatát vívott a mélyállam ellen és a normalitás védelmében).
Biden győzelmével és a liberális hegemónia felállításával (többség a törvényhozás mindkét házában) nemcsak a Republikánus Párt szenvedett komoly vereséget, hanem a nyugati civilizációban dúló háború kiemelkedően fontos csatáját veszítette el az értékkonzervatív oldal.
Azt követően, hogy Trump évtizedek óta első volt az elnökök sorában, aki nem indított háborút, sőt történelmi békeszerződések sorozata kapcsolódik a nevéhez, most ismét olyan adminisztráció kezdheti meg működését, amely a demokráciaexport zászlaja alatt nem lesz rest katonai intervenciók sorát alkalmazni, amelyek eredményessége és hatékonysága az USA hasonló hadműveleteinek hosszú sorában kérdőjeleződött meg.
Noha többen (egészen meglepő helyekről is) igyekeztek elhitetni az ősz folyamán a választókkal, hogy két életpárti jelölt verseng az elnöki hivatalért, Biden hosszú politikai előélete és a Demokrata Párt támogatói köre alapján kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy ez az állítás sajnos kimeríti a hazugság fogalmát. A világ legnagyobb abortuszklinika-hálózatát üzemeltető (és a közelmúltban nagyon sötét ügyletekbe keveredő) Planned Parenthood elsők között igyekezett gratulálni a Biden-Harris páros sikeréhez, a megválasztott elnök pedig hamarosan arról beszélt, hogy
a magzatgyilkosságok intézményét szövetségi szinten szeretné kiterjeszteni az egész országra.
A Federalist című lap vezető szerkesztője közben arra is figyelmeztetett: immáron semmiféle gátja nincs annak, hogy a demokraták véghez tudják vinni a transzneműekre vonatkozó törvényalkotással kapcsolatos terveiket. A következő időszak ideológiai küzdelmei a szexuális kisebbségek kérdései körül csúcsosodhatnak ki (a problémát itthon is tapasztalhatjuk), ráadásul Biden volt az első olyan jelölt, aki november 7-én, az elnöki poszt elnyerését bejelentő beszédében külön megemlítette a transzneműséget, és megígérte, hogy visszaállítja Barack Obama vonatkozó rendelkezéseit, amelyeket a normalitás védelme érdekében (például ne lehessen felnőtt férfi testnevelő tanárt arra kötelezni, hogy önmagát fiúnak gondoló kislányok zuhanyzását felügyelje) Donald Trump eltörölt. Biden azt is megígérte, hogy
az LMBT-személyként azonosítható kiskorúakat felmenti a bűncselekmények elkövetése miatt rájuk kiszabott büntetések alól.
A 46. elnök – ígéreteit nyomatékosítva – a minap egy transznemű orvost jelölt ki leendő egészségügyi miniszterhelyettesnek, amely gesztus elsősorban a szimbolikus üzenete miatt jelentős.
A világszerte egyre erőteljesebben nyomuló lobbik támogatójaként feltűnő Joseph R. Biden Jr. alighanem a legerőteljesebb neoliberális kánonnak megfelelően kormányozza majd az Amerikai Egyesült Államokat, amely során sokkal kevesebb figyelmet kapnak majd az üldözött vallási közösségek és a normalitás védelme. Ha kapnak egyáltalán…
Vágvölgyi Gergely
Katolikus elnökök a Fehér Házban – Joe Biden nem lesz Kennedy
