Beiktatása első napján eltörli Trump rendeleteit Biden

Tucatnyi elnöki rendeletet tervez aláírni már beiktatása napján Joe Biden hivatalba lépő amerikai elnök, hogy visszafordítsa Donald Trump távozó elnök legvitatottabb intézkedéseit, és lépéseket tesz a koronavírus-járvány kezelésére is - jelentette be leendő kabinetfőnöke, Ron Klain.

A Fehér Ház stábjának vezető tisztségviselőihez intézett körlevelében Klain vasárnapi médiabeszámolók szerint azt írta, az első rendeletek között szerepelni fog a távozó republikánus elnök által egyes iszlám országokkal szemben elrendelt beutazási tilalom feloldása, a párizsi klímamegállapodáshoz való újbóli csatlakozás és a diákhitel-visszafizetések szüneteltetésének meghosszabbítása is.

A feljegyzés szerint Joe Biden azt tervezi, hogy kötelezővé teszi a maszkviselést minden szövetségi intézményben és az államok közötti utazásokra vonatkozóan, emellett a megválasztott demokrata párti elnök az éghajlatváltozással és az egészségügyi ellátás bővítésével kapcsolatos rendeleteket is alá fog írni.

Joe Biden – ahogy a közlés fogalmaz – a hivatalban töltött első száz napja során egy nagyszabású bevándorlási tervet fog küldeni a kongresszusnak, amelyben például állampolgárságot ajánlana a jelenleg az Egyesült Államokban élő, nem regisztrált bevándorlók millióinak.

Ron Klain szerint a leendő amerikai elnök második hivatali napján a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban az iskolák és vállalkozások újraindítását, valamint a kiterjedt tesztelés beindítását célzó rendeleteket ír majd alá, január 22-én pedig utasításba fogja adni, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket a gazdasági válság által a dolgozó családok körében okozott károk enyhítésére is.

„Ezek a rendeletek megkönnyebbülést hoznak majd a válsággal küszködő amerikaiak millióinak”’ – hangsúlyozza feljegyzésében Biden leendő kabinetfőnöke. „A megválasztott Biden elnök intézkedései nem csak azt szolgálják, hogy visszafordítsák a Trump-adminisztráció által okozott legsúlyosabb károkat, de azt is, hogy hozzálásson országunk előremozdításához” – hangsúlyozta Klain.

Joe Biden emellett megkezdené az igazságszolgáltatási rendszer reformját, illetve tervet dolgoztat ki arra, hogyan egyesítsék a családjukkal azokat a gyerekeket, akiket az amerikai-mexikói határon választottak el a szüleiktől

– áll a közleményben.

 

(MTI)

Kiemelt képünk 2020. november 4-én a Delaware állambeli Wilmingtonban készült Joe Bidenről, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjéről, volt alelnökről egy nappal az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választások után. MTI/AP/Paul Sancya

Iratkozzon fel hírlevelünkre