Nem változik a magyarországi oltási terv

Semmiképpen nem szeretnének változtatni a hazai koronavírus-oltási terven – emelte ki az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban. Müller Cecília közölte: értesültek arról, hogy a jövő héten valószínűleg kevesebb vakcina érkezik majd. Mint mondta, többletkapacitás kialakítására készül az oltóaanyaggyártó Pfizer, ezért – valószínűleg technikai okokból – a gyárat erre fel kell készíteni.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken beszélt arról, hogy a következő hetekben előfordulhatnak fennakadások a Pfizer és a BioNTech koronavírus-oltóanyagának európai szállításában, a két cég azonban garantálja, hogy 2021 első negyedévében teljesíti korábbi vállalásait. A Pfizer elismerte, hogy február elejéig még ideiglenes fennakadások lehetnek a belgiumi Puursban lévő üzemük bővítése miatt, de hangsúlyozta, hogy a bővítés következtében jelentősen nőnek majd gyártókapacitásaik. Müller Cecília a rádióinterjúban hangsúlyozta:

készülnek arra, hogy semmiképpen ne kelljen csökkenteni a beadott védőoltások mennyiségét, ezért minden megtesznek azért, hogy hatékony és biztonságos vakcinát szerezzenek.

Így az Európai Unión kívüli gyártókat is megkeres a magyar kormány. Az országos tisztifőorvos közlése szerint Magyarországon rend van az oltóhelyeken. – Mindenkinek, aki megkapta az első védőoltást, rendelkezésére áll a második adag, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a teljes immunitás kialakuljon – jelezte. Erről figyelemfelhívó levelet küldött az oltópontoknak, de eddig is ezt a gyakorlatot alkalmazták, mert szakmailag csak az helyes, ha az oltási sorozatot végigviszik – tette hozzá. Müller Cecília megköszönte a jelentkezést azoknak, akik regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra. Kifejtette,

szükség van információra ahhoz, hogy elérjék azokat, akik be akarják oltatni magukat, mivel nem egyszerű megszervezni ennyi ember beoltását.

Bíznak abban – tette hozzá -, hogy a jelenleg még kételkedők is kérik az oltást. Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy visszajelzés érkezik a megadott e-mail-címeken a jelentkezőkhöz. Tájékoztatást már küldtek, és megjelenik a felületen a visszajelzés is, hogy sikeres a regisztráció – jelezte. – A regisztráció fontos ahhoz, hogy mindig elérjék az oltási terv alapján következő csoportot, és értesítést küldhessenek, hogy hol és mikor adják be az oltást – hangsúlyozta Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos már megkapta a koronavírus elleni védőoltást, mint mondta, semmilyen mellékhatást nem észlelt, helyi tünetet sem, sőt, szinte még az oltás beadását sem érezte.

Vasárnap a koronavirus.gov.hu arról számolt be: 77 többségében idős, krónikus beteg halt meg, és újabb 1241 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A kormányzati portálon azt írták: 351 828-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 341-re emelkedett, a gyógyultak száma 228 615. Az aktív fertőzöttek száma 111 872-re csökkent. Kórházban 4345 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 329-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 23 083-en vannak, a mintavételek száma 2 953 710-re nőtt.

MTI

(Kiemelt képünkön: Szilveszter Zoltán intenzív terápiás főorvos megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának második adagját a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban 2021. január 17-én. Fotó: MTI/Balázs Attila)

Iratkozzon fel hírlevelünkre