Ferenc pápa és XVI. Benedek megkapta az első vakcinaadagját

A Vatikán megerősítette a hírt, miszerint XVI. Benedek emeritusz pápa és Ferenc pápa megkapták a vakcina első adagját – jelentette a Catholic News Agency

Január 14-én Matteo Bruni, a Szentszék sajtóirodájának vezetője jelentette, hogy Benedek és Ferenc pápa valóban megkapta az oltást, mégpedig a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett készítményt. A második dózis beadása három hét múlva lesz esedékes.

Kedden XVI. Benedek személyi titkára úgy nyilatkozott, hogy a 93 éves emeritusz pápa, amint a vakcina készen áll, a lehető leghamarabb megkapja azt.

A Vatikán január 13-án kezdett bele népesség átoltásába. Bár a városban hivatalosan csupán 800 fő él, a Szentszék világi és egyházi alkalmazottainak száma több mint 4000-re tehető. A tervek szerint beoltják a dolgozók családtagjait, illetve a már nyugdíjban lévő vatikáni dolgozókat is.


Hirdetés

Vatikán államban a koronavírus kitörése óta 27 embert teszteltek, köztük a svájci gárda, a pápai testőrség 11 tagját.

Ferenc pápa nemrégiben elmondta, hogy mindenki erkölcsi kötelessége, hogy beoltassa magát. Az egyházfő hangsúlyozta: nem éri meg az oltás megtagadása, mivel „az egészségeddel, az életeddel játszol és a többiek életével is”.

Kiemelt képünk forrása: MTI

 

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb