Tordai Bence lesújt a terelőszalaggal
De talán mégis indokolt szólni néhány szót a minapi performanszáról. Ha valaki esetleg lemaradt róla, az akció abból állt, hogy a képviselő úr a trollkodós piros kockás ingében és kék szabadidőfelsőben kiállt Varga Mihály képviselői irodája elé II. kerület-külsőn, de úgy, hogy előtte műanyag terelőszalagokkal összeragasztgatta az iroda ablakait (egyem a kreativitását), és kellően olvashatatlan, de legalább tintapatron-zabáló sötét plakátokat helyezett ki közéjük. (A II. kerületben egyébként jelenleg klímavészhelyzet van a négyzeten, mert a kerületben is, plusz Budapesten is ki van hirdetve, ezért egy zöldpárttól talán elvárható lenne a hótfölösleges nyomtatóhasználattól és a műanyaghulladék termelésétől való eltekintés, de persze ha ezt az ötletet találta a legsziporkázóbbnak a párbeszédes agytröszt, akkor ne legyünk Grétábbak a Grétánál).
Szóval ott állt a Bence az összeterelőszalagozott iroda előtt, majd bekapcsolta az élő közvetítést a Facebookon, és határozottan rámutatott: Varga Mihály, a kerület országgyűlési képviselője átverte, sőt, gyakorlatilag „kizsákmányolta” a saját választóit.
Tehát állítólag kizsákmányolt például engem, aki helyi lakosként akkora ikszet húztam be 2018-ban Varga Mihály neve mellé, hogy az már-már az érvényesség határát súrolhatta – de könnyen elragadtatja magát az ember, ha a szavazólapon az alternatíva Niedermüller Péter.
Na, de min is akadt fenn Tordai Bence, egyenesen az én nevemben? Egészen pontosan azon, hogy miután az összefogásos önkormányzat nem kívánja megépíteni a kerület előző vezetése által előkészített, jogerős építési engedéllyel rendelkező egészségügyi központot, a kormány úgy döntött, a kifejezetten arra szánt összeg nagy részét, 6 milliárd forintot átcsoportosítja, és inkább ad 15 milliárdot a János kórház fejlesztésére, ott legalább van esély a közeljövőben érdemi előrelépésre. A támogatás tehát nem veszett el, csak átalakult, és még csak nem is stadionná.
Persze ha a tényállást ebben a formában tárta volna elő a képviselő úr, az nem adott volna alkalmat zaftos óegygézésekre, így inkább egy kívánatosabb narratíva sulykolása mellett döntött furfangosan: a kormány politikai okokból „ellehetetlenítette” a Frankel Leó úti építkezést, gyakorlatilag „ellopta” a rendelőt.
Valahol ámulatba ejtő ez a kommunikációs bravúr: az összefogásos önkormányzat 2020 májusában lenyilatkozza, hogy márpedig a Frankel Leó úton „a tervezett formában nem épül meg a szakrendelő”, mert túl nagy és még ráadásul fákat is ki kéne vágni hozzá (klímavészhelyzet, ugye), majd kilenc hónappal később kiáll az ellenzéki honatya, és rezzenéstelen arccal belemondja a kamerába, hogy a’ Orbánék elgáncsolták a Frankel Leó úti modern szakrendelő kiváló projektjét. Pedig szinte már állna.
Apró érdekesség, hogy a szakrendelőről a jelenlegi szoci polgármester 2019-ben egy szót sem ejtett programjában; kizárólag a fideszes jelölt ígérte, hogy a kerület kap egy új egészségügyi komplexumot. A választók többsége tehát egy olyan programra voksolt, amelynek nem eleme a korszerű rendelő – tulajdonképpen az lenne az átverés és kormányzati nyomásgyakorlás, ha Varga Mihály ennek ellenére keresztülverné az építkezést.
A terelőszalagozás izgalmában kimaradt továbbá a Facebook-bejelentkezésből az a vigasztaló tény, hogy a kormány idén 5, jövőre 6 milliárd forinttal támogatja a kerületben működő Budai Irgalmasrendi Kórház fejlesztését, ahol immár háziorvosi rendelő is várja a kerületieket, az ateistákat is.
Értem, hogy azt a pénzt nem a kerület számlájára utalják, de mégiscsak használható, korszerű ellátás lesz belőle záros határidőn belül, ami ugye a lényeg. Bevallom, én ezt a típusú kizsákmányolást simán elviselem – mint ahogy külön örülök annak is, hogy Varga Mihály nagyvonalúan Tordai Bence gyermekeinek édesanyját is mentesítette a személyi jövedelemadó alól. Hasonló kiszipolyozást kívánnék magamnak egy összefogásos pénzügyminisztertől.
Francesca Rivafinoli
A szerző további írásait IDE kattintva olvashatja
Kiemelt képünk forrása: Facebook/Tordai Bence