Milyen jövő elé néz a „kétapukás” kisfiú?

Ők a cuki nevű „szivárványcsaládok”. Amellett, hogy pofátlanul aggatják magukra – eredeti jelentésüktől megfosztva – a „meleg” és a „szivárvány” szavakat, ma már akár simán kijátszhatják az alkotmányt is.

Az egyik libernyálas lap szívhez szóló írásban be is mutatott egy homoszexuális párost, akik ferde hajlamaik mellett végtelen önzésükről is tanúbizonyságot tettek azzal, hogy az egyikük által örökbefogadott gyereket immár közösen terelgetik.

A magukat egyedülállónak hazudozó örökbefogadók a procedúra közben valószínűleg nem nyilatkoztak az általuk favorizált kétférfis családmodellről.

Egy „kétapukás” kisfiú pedig vajon milyen jövő elé néz? Mivé nevelik? A közmondásos gyermeki kegyetlenség mit tesz majd vele a játszótéren, az iskolában? Milyen szexuális irányultságot vesz felnőtt korára? Lesz-e saját gyereke? – avagy majd ő is beszivárványosodik és örökbefogad? És ha már…, vajon miért nem kislányt fogadott örökbe a két említett homoszexuális? 


Hirdetés

Az egészben az a legvidámabb, hogy az ilyesféle hajlamaikkal feltűnősködő egyének immár úgy tesznek, mintha tízezrével boldogtalanítaná el őket a sok jogszabály, az alkotmány, illetve a tőlük viszolygó baromi nagy többség. Rögvest civil szervezetbe tömörülnek, illetve megtalálják azt a néhány felforgató egyletet, akiknek amúgy semmi sem drága.

A róluk szóló polgárpukkasztó irományok azt sejtetik, mintha a fél ország ganyé elnyomásban élne – szexuálbiológiailag.

Hát, nem tudom… Ismerek homoszexuálist. Évtizedek óta voltunk haverok, amikor valami úton-módon kiderült róla, hogy mi a pálya. Nem foglalkozott vele a haveri kör. Mi nem kérdeztük, ő meg nem mondta. Boldog ember volt, jó fej – és ma is az. Az Andrássy út közelében sem járt, sőt. Nemes egyszerűséggel csak a hülyék masírozásának titulálta a vonulós napot. Hja, kérem, ő normális. Az ilyennel is baj van?

Nem elég homoszexuális?

Az elmebaj netovábbja, hogy a szóban forgó kisfiút beszerzők további gyereket akarnak, amolyan nagyobbacska családot. Az ember esze megáll…

Persze van megoldás, létezik olyan hely a világon, melyet gyakorlatilag már teljes egészében kisajátítottak a homoszexuálisok. Ahol nem kellene félteni az örökbefogadott fiúcskát a többi gyerektől, és ahol nyugodtan terelhetik őt melegebb éghajlatra. San Francisco.

Ott sokat süt a nap és szinte egymásba érnek a büszkén vonulók. A szivárvány ugyan ritka, de bőséges a hőség.

 

Mészáros József

A szerző további írásai itt érhetők el.

Homo-promo kicsiknek – Udvaros Dorottyáéktól

Uniós filmművészet: másfél óra Orbán-horror

Bojkottot hirdettek az RTL Klub ellen, amíg LMBTQ-propagandát közvetít

 

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: MTI/EPA/Juan José Horta

'Fel a tetejéhez' gomb