Szakály: Károlyiék a legkritikusabb időkben fejezték le a katonai vezetést

– Az első világháború végeztével mit tehetett volna a magyar haderő annak érdekében, hogy az ország jobb feltételeket harcoljon ki a béketárgyalásokon?

– Sajnos azt kell mondanom, hogy 1918 őszének vonatkozásában nem beszélhetünk magyar hadseregről. Korábban az Osztrák-Magyar Monarchiának volt egy közös hadereje, de önálló magyar haderő ekkor nem létezett. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a Magyar Királyi Honvédségben és a császári és királyi alakulatokban – az ún. „közösöknél” – szolgálók között

magas volt a nemzetiségiek aránya.

Horvátország nélkül az akkori Magyarország lakosságának csupán 54%-a volt magyar – ezek az arányok a haderő összetételben is visszaköszöntek, azaz voltak szerb, román, szlovák, ruszin stb. nemzetiségű katonák a magyarok között. Erősen kérdéses, hogy egy fegyveres konfliktus esetén például a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred román katonái harcoltak volna-e az Erdélyt elfoglaló – és őket testvérüknek tekintő – román katonák ellen?

Vagy éppen a pozsonyi, a nyitrai gyalogezredekben szolgáló szlovák nemzetiségű bakák valóban meg akarták volna védeni a magyar határokat szláv nemzettestvéreiktől?

– A magyar katonák folytatták volna a harcot 1918 őszén?

– Kérdéses, hogy a frontokról hazaérkező, részben fegyelmezetten, zárt egységekben, részben pedig valósággal hazaözönlő katonák milyen szerepet vállaltak volna a haza védelmében. Magyarország egy agrárközpontú társadalom volt, melyben vonzó lett volna, ha földet osztanak a továbbszolgáló katonák között, ám a földtulajdonosok részéről nem mutatkozott valós felajánlás. Egy esetleges ilyen motiváció hiányában a katonák – akik tehették – a hazatérés mellett döntöttek.

– Károlyi Mihályék önkéntes hadsereget szerettek volna felállítani. Ez vezethetett végül ahhoz, hogy a végveszélyben nem állt rendelkezésre megfelelő haderő?

– Részben. Három-négy év frontszolgálat után nem volt olyan állami ajánlat, amiért az emberek önkéntesen katonák akartak volna maradni… Legyünk őszinték, egy olyan katona, akinek nem akarják elvenni a szülőföldjét, nem biztos, hogy megérti, miért is kellene neki Kolozsvárott, vagy éppen Szabadkán harcolni a magyar területért…

A Károlyi Mihály által vezetett kormánynak nagy a felelőssége abban, hogy a magyar haderő nem tudott felállni.

Károlyi és politikustársai, valamint az általuk „helyzetbe hozott” katonai vezetők – akik között egyetlen tábornok sem volt! – véleményem szerint naivak – más történészek szerint egyszerűen dilettánsok – voltak, mert elhitték azokat az Antant által tett ígéreteket, hogy majd milyen „igazságos” lesz a béke… Nem vették figyelembe, hogy ezektől az elvektől 1918 októberében már az amerikai elnök, Wilson is elállt, így az ország kiszolgáltatott helyzetben várhatta a béketárgyalásokat.

– A szakpolitikai hozzá nem értés az oka, hogy a katonai vezetők is elengedték beosztottjaik kezét?

– Károlyiék az új haderő felépítését azzal kezdték, hogy gyors ütemben elkezdték lerombolni a régit. 1919 januárjára megszüntették a vezérkari testületet, a tüzér törzskart, a hadmérnökkart. Szinte minden tábornokot és ezredest nyugállományba helyeztek!

A legkritikusabb időkben ők maguk fejezték le azt a magyar katonai vezetést,

amely potenciálisan alkalmas lehetett volna arra, hogy felépítsen egy új haderőt, és ezzel a fenyegetésekre megfelelő választ adhasson.

– Egy ütőképesebb magyar haderővel lehetett volna minimalizálni a veszteségeket?

– Egy vesztes háború után nem lehetett volna megnyerni a békét, de úgy vélem, jelentősebb katonai erővel sikereket és eredményeket lehetett volna elérni: kiváltképpen a döntően magyarlakta vidékek esetében. A nyugati döntéshozók nem sokat vitatkoztak volna például a Csallóköz színmagyar területének odaítéléséről, ha ott magyar katonai erő állomásozott volna. A Délvidéken is lehetett volna erre példa.

1919 tavaszára, amikorra Károlyi Mihályék rádöbbentek, hogy elhibázott a politikájuk, már késő volt; az ország szétdarabolása már elkerülhetetlennek látszott.

– Ekkor kezdődött meg a Magyarországi Tanácsköztársaság és a Vörös Hadsereg létrehozása?

– Igen, 1919 tavaszán, a kommunista hatalomátvételt követően – amikor cseh és román katonai támadás indult a maradék ország ellen, hogy további területeket foglaljanak el – kezdődött meg érdemben a haderőszervezés. Létrejött a magyar Vörös Hadsereg, ami ténylegesen csak a nevében volt vörös, szellemiségében nem. Ha végignézünk az akkori katonai vezetők névsorán, akkor azt láthatjuk, hogy 80-90%-ban a két háború közötti időszak meghatározó katonai szereplőivé váltak.

– Pár hónappal később megindul a Nemzeti Hadsereg szervezése is.

– Igen, a Magyarországi Tanácsköztársasággal szemben szervezkedni kezdett egy politikai csoportosulás, előbb Aradon, Károlyi Gyula gróf vezetésével, majd pedig Szegeden jött létre – ugyancsak az ő vezetésével – ellenkormány. Megnyerték az ügyük mellé Horthy Miklóst, az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájának parancsnokát, aki mint hadügyminiszter felhívást tett közzé, miszerint létre kell hozni a magyar nemzeti hadsereget, melynek célja az új Magyarország felépítése és a bolsevisták elleni fellépés.

– Milyen haderővel rendelkezett az újonnan alakuló Nemzeti Hadsereg?

– Csekéllyel. Amikor mi ezt a szót használjuk, hogy hadsereg, akkor valami hatalmas létszámra gondolunk, de 1919 júliusában mindösszesen három-négyezer fő lépett be a Nemzeti Hadseregbe. Találkoztam olyan korabeli iratokkal, amelyekben

kérték a belépőket, hogy lehetőség szerint fegyvert, egyenruhát hozzanak magukkal!

Gondoljunk bele, milyen állapotok lehettek… A hadseregnek akkor lett némi felszerelése, amikor a Szegedet megszálló franciák hajlandóak voltak bizonyos fegyverzetet átadni a részükre.

Ezután ez a kis létszámú Nemzeti Hadsereg a románok által meg nem szállt Dunántúlra vonulhatott, és „magába olvasztotta” annak a Vörös Hadseregnek a maradványait, amely a korábbi hónapokban még több tízezer főnyi legénységi állománnyal is rendelkezett.

– Eszerint vörösök és fehérek egyaránt voltak a Nemzeti Hadseregben?

– Így van, a Nemzeti Hadseregben együtt voltak a Vörös Hadseregben szolgálók és a szegedi fehér tisztek egyaránt, sőt – zsidó származású tartalékos tisztek is szolgáltak még a Prónay-különítményben is. Ha megnézzük az adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy az 1919 őszének Nemzeti Hadserege tisztikarának mintegy 90%-a a Vörös Hadseregben is szolgált.

Nem eszmei alapon köteleződtek el a bolsevikok mellett, hanem azért, mert valóban fontosnak tartották hazájuk védelmét.

Megvizsgálva a katonai felsővezetők életútját, kiderült, hogy több mint 50%-uk az elcsatolt területekről származott! Ők valóban elveszített szülőföldjükért is harcoltak.

– A Nemzeti Hadseregben történtek súlyos atrocitások is…

– Tagadhatatlan, hogy a Nemzeti Hadseregnek voltak olyan alakulatai, amelyek a korabeli törvényeket túllépték és embereket kínoztak, illetve gyilkoltak meg. Nem mentség, de ez egyfajta válasz volt azokra a vörös terrorcsapatok által elkövetett kegyetlenkedésekre, amelyek a kommunista diktatúra fennállásának 133 napja alatt történtek. Kutatásaim során sohasem találkoztam korabeli dokumentummal, amiben Horthy Miklós – mint a Nemzeti Hadsereg akkori fővezére – olyan parancsot vagy utasítást adott volna ki, hogy erőszakosan kell bánni a kommunistákkal. Horthynak a rend és fegyelem volt az elsődleges, mert a cél az volt, hogy helyreállítsák a jogállamiságot, majd pedig törvényes eszközökkel vonják felelősségre azokat, akik bűncselekményeket követtek el.

– A szocialista múltból megöröklött egyes vélekedések szerint Horthy felhasználta a Nemzeti Hadsereget saját hatalma megerősítésére. Valóban így volt?

– Úgy gondolom, hogy ezek az elképzelések nem helytállóak. A hadsereg nem befolyásolta a kormányzóválasztást, az viszont igen, hogy az Antant hatalmak – elsősorban a britek –, megfelelő személynek tartották Horthyt és elfogadták egy államfői tisztség betöltésére. A társadalom jelentős része is támogatta Horthy ideiglenes államfőségét, amíg nem rendeződnek a viszonyok. 

– Visszatérve a Nemzeti Hadseregre: mire lett volna képes ez a szerény haderő Magyarország védelmében?

– A politikai vezetés azt remélte tőle, hogy ha Magyarországot támadás érné, akkor

a Nemzeti Hadsereg egy-két napig képes lesz föltartóztatni a támadókat.

Ez az idő nem sok, de talán elégséges lett volna ahhoz, hogy a Nemzetek Szövetségénél elérjék, hogy leállítsák a támadókat. Erre nem került sor – 1922-től, amikor Magyarország is tagja lett a szövetségnek, csökkent ez a fajta fenyegetettség.

1922 januárjától a Nemzeti Hadsereg Magyar Mirályi Honvédség néven működött tovább. 1927. március 31-én megszűnt a Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság tevékenysége Magyarországon, így azt követően indulhatott meg – ha szerény mértékben is – a haderőfejlesztés. A bethleni konszolidáció időszakának politikusai elsősorban nem a honvédségre fordították a forrásokat, hanem a fontosabbnak vélt oktatásra, gazdaságra és a különböző társadalmi csoportok életkörülményeinek javítására.

A 105-110 ezer fős hadsereg kiépítése, melyre a ’20-as években nem volt lehetőség, a ’30-es végére valósulhatott meg.

A Magyar Királyi Honvédség sokak számára jelentős vonzerőt jelentett. Benne a remélt revízió majdani megvalósítóját látták, jóllehet az 1920-as, 1930-as években egy összehangolt kisantant támadás ellen csak néhány napig lett volna képes megvédeni az országot.

Tóth Gábor

 

A történelemtudományban nem zárult le a rendszerváltás – Gulyás László a Vasárnapnak

A történelemtudományban nem zárult le a rendszerváltás – Gulyás László a Vasárnapnak

A történelemtudományban nem zárult le a rendszerváltás – Gulyás László a Vasárnapnak

Kiemelt kép: Tóth Gábor/Vasárnap.hu