Február 1-jéig meghosszabbítják a korlátozó intézkedéseket

Január 11-től fenntartjuk a hatályos intézkedéseket: február 1-ig érvényben marad a 20 és 5 óra közötti kijárási tilalom, a középiskolákban pedig továbbra is tantermen kívüli, digitális oktatás lesz. Minden élet számít! - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország című műsor ma reggeli adásában.

Hangsúlyozta: az a célja, hogy 2021 kiemelkedően jó éve legyen a magyaroknak.

Amíg nincs elegendő vakcina, addig ezeket a kereteket fenn kell tartani – mondta a kormányfő, hangsúlyozva ugyanakkor: nem egyszerűen el akarja hárítani a válságot, hanem azt akarja, hogy 2021 egy kiemelkedően jó éve legyen a magyaroknak. Az első egy-két hónap még döcögni fog, de utána be kell gyújtani a rakétákat – fogalmazott Orbán Viktor.

A koronavírus elleni vakcináról szólva a miniszterelnök közölte: szeretne mindenkit megnyugtatni, az oltások biztonságosak és szükségesek, és ha sor kerül rá, ő is beoltatja magát.

Eddig 80 ezer embernek elegendő vakcina érkezett az országba, ami kevés, ezért is döntött az operatív törzs a fennálló korlátozások hosszabbításáról – mondta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: a járvány még erős, és bár most úgy érzi, megfékezték, még mindig komoly veszélyt jelent.

Megjegyezte: a magyar válságkezelés más, mint Nyugaton, ahol folyamatosan változtatnak az intézkedéseken. Magyarország a kiszámíthatóság miatt nem szeretné „rángatni” a szabályokat, és egészen addig, amíg nincs elengedő vakcina, a korlátozási rendet fenn kell tartani, és erre az életre kell berendezkedni – fejtette ki, egyúttal elismerésre méltónak nevezte az ország küzdelmét.

A kormányfő arról is tájékoztatott, hogy a péntek reggeli adatok szerint 5297 koronavírus-megbetegedett van kórházban, lélegeztetőgépen 372-en vannak, az új fertőzöttek száma 2907, az elhunytaké pedig 115.

A magyarországi koronavírus-áldozatok számát érintően nemzetközi összevetésben azt mondta, hogy a magyar egészségügy olyan országoknál bizonyult eredményesebbnek, mint például Belgium, Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Hollandia, Svédország, Franciaország. De ebben az összefüggésben a siker szót nem szabad említeni – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, a győzelem, a vakcina már csak karnyújtásnyira van, de nem várni kell rá, hanem szerezni, ezért tárgyal a kormány a nyugatiakon kívül Izraellel, Kínával, Oroszországgal.

Az EU-ban Brüsszel tárgyal, és „várjuk, hogy jöjjön az oltóanyag”, ami sok mindenkit frusztrál – mondta Orbán Viktor, megjegyezve: Magyarország 8,5 millió ember beoltásához elegendő megrendelést adott le.

Gratulált egyúttal az EU-ból kilépett briteknek, akik maguk tárgyaltak vakcinaügyben, és „jobb állapotban vannak, mint mi, akik egyébként Brüsszelen keresztül védekezünk”.

A miniszterelnök arra számít, mindez vissza fog vezetni ahhoz a kérdéshez, hogy Brüsszelnek csak azokat a jogköröket kelljen átadni, amelyeket biztosan jobban kezel a tagállamoknál. A mostaninál sokkal több mindent kellene nemzeti alapon intézni, a jogkörök egy részét vissza kellene adni a nemzetállamoknak – közölte.

A munkanélküliségi adatokról Orbán Viktor azt mondta: a válság előtti állapotnál 26 ezerrel dolgoznak kevesebben, ennyi az elveszített munkahelyek száma – kevés ilyen ország van a világon -, ráadásul „ezt is vissza fogjuk nyerni”. Hangsúlyozta: nem egyszerűen csak visszaállítják a korábbi munkahelyek számát, meg is növelik.

„Nem egyszerűen el akarom hárítani ezt a válságot, hanem azt akarom, hogy egy kiemelkedően jó éve legyen a magyaroknak a 2021-es. Az első egy-két hónap még döcögni fog, de utána be kell gyújtani a rakétákat” – fogalmazott, kiemelve: úgy kellene kijönni a válságból, hogy versenyképesség és teljesítmény szempontjából Magyarország megelőz korábban előtte lévő államokat. Ennek esélyét valóságosnak nevezte.

Arról is beszélt, hogy a fő irány – miközben a bértámogatást sem hanyagolják el – a beruházástámogatás, mert ebből van munkahely.

Kiemelte: a kormány nem adta fel egyetlen tervét sem, így például sem a 13. havi nyugdíj visszavezetését, sem az otthonteremtési támogatásokra vonatkozót, és a sok száz beruházás is meghozza majd az eredményét.

„A magyar válságkezelésnek rendkívül jó esélyei vannak arra, hogy a jól sikerültek, az eredményesek közé soroljuk majd 2021 végén” – mondta.

Az eredményesség mértékét természetesen befolyásolja, hogy mikor, márciusban, áprilisban vagy csak májusban tudják feloldani a korlátozásokat. Vagyis a vakcina az idei év gazdasági eredményességét is döntően befolyásolja – fejtette ki.

Vakcinaügyben úgy összegzett: „ha csak a nyugati vakcinákra támaszkodunk, akkor még sokáig, több hónapig kell a korlátozásokat fenntartani”.

Ám ha találni máshol biztonságos és bevált oltóanyagot, akkor felgyorsítható a folyamat – mondta.

A héten a Capitoliumban történt erőszakos cselekményekről szólva Orbán Viktor egyrészt részvétét nyilvánította az elhunytak családtagjainak, másrészt úgy fogalmazott: „nem szeretjük, ha bennünket minősítgetnek, következésképpen mi sem minősítgetünk más országokat.

Nem szólunk bele abba sem, ami most Amerikában történik, ez az amerikaiaknak a dolga. Szurkolunk nekik, és bízunk abban, hogy sikeresen meg fogják oldani a saját problémáikat”

– közölte.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal, „megostromolták az Országgyűlés épületét”, rendőrsorfallal kellett megvédeni a Parlamentet az erőszakos baloldali tömegtől, amelyben ott voltak ellenzéki politikusok. Van olyan pártvezető, akinek azért kellett bíróság állnia, mert egy ilyen alkalommal füstgránátot dobott rendőrökre – tette hozzá, jelezve: a magyar rendőrök kiválóan teljesítettek.

(MTI)

Kiemelt képünkön Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. december 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt