Szent Lászlóról készült hiánypótló film Erdélyben

Szent László lovagkirályunk kultuszát ismerteti az a közel egy órás, számos izgalmas információval ellátott, csodálatos felvételekkel díszített ismeretterjesztő film, mely most látott napvilágot. Az eredeti tervek szerint csupán egy tudományos konferenciát szerveztek volna a projektben részt vevő egyesületek, de közbeszólt a koronavírus-járvány. Ezért úgy döntöttek: konferencia helyett egy sokkal összetettebb, illetve a későbbiekben is bárki számára elérhető kisfilm formájában foglalják össze mindazt, amit Szent László hagyatékáról, a hozzá köthető régészeti és építészeti emlékekről tudni lehet. A film egy határon átnyúló, összetett pályázat keretében valósult meg.

– A forgatás jelentős korlátozások közepette zajlott, maszkkal az arcunkon, betartva a kötelező távolságot. Jártunk olyan vidéken is, amely az úgynevezett vörös kategóriába tartozott, ahol még szigorúbban kellett venni a járványügyi intézkedéseket – nyilatkozta lapunknak a film készítője, Borsi Balázs, aki egy személyben látta el a helyszíneken az operatőri, hangmérnöki feladatokat, később pedig ő végezte az utómunkálatokat, a szerkesztést és a vágást is. A szervezői feladatokat a projekt romániai partnerszervezetének vezetője, a Mosoly Kommandó Közösségi és Kulturális Egyesület elnöke, Szabó Kinga végezte, ő egyeztette a helyszíneket és az interjúkat, a filmezéshez szükséges engedélyeket, tehát ő látta el a produceri feladatokat. A stáb így tulajdonképpen csupán kéttagú volt.

Szabó Kinga forgatás közben. (Fotó: Borsi Balázs)

– A Bihar megyei helyszíneket már jól ismertem, de szinte mindenhol akadt egy-egy rejtett zug, egy-egy érdekes részlet, ami eddig vagy elkerülte a figyelmünket, vagy nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget. Helyi kalauzaink azonban nagyon segítőkészek voltak, és aprólékosan elmagyarázták, mi miért fontos, és ez adhatja a filmben azt a kis pluszt, amiért érdemes megnézni – mutatott rá Borsi Balázs, aki azt is elmesélte, miért különösen fontos az erdélyiek, azon belül is a Bihar megyében élők számára Szent László.

– Nagyváradon, Bihar megyében ezer szállal kötődünk Szent Lászlóhoz. Bár én református vallású vagyok, Nagyvárad városalapító szent királyának, a váradi római katolikus püspökség megalapítójának kultusza a mindennapokban is jelen van a bihari megyeszékhelyen, és e köré épülnek a legfontosabb kulturális-egyházi programok is, amelyeken magánemberként és újságíróként is bő másfél évtizede részt veszek. De nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy


Hirdetés

a váradi magyarság egyik legfőbb vágya, hogy újra lovas szobor álljon a város egyik kiemelt területén – lehetőleg a főtéren –, így aztán a közéletben is a mindennapi beszéd tárgya Szent László és az ő tisztelete – fejtette ki.

A film célja az volt, hogy a jelenleg rendelkezésre álló tudásanyagnak legalább egy kis részét összegyűjtsék, és a modern kor kommunikációs csatornáit használva minél közérthetőbb, minél érdekesebb módon tárják a nagyközönség elé. Mindezt úgy, hogy bármikor elérhető és visszakereshető legyen. – Felkerestünk valamennyi olyan Bihar megyei helyszínt, amely a lovagkirályhoz köthető, hogy megmutathassuk, felmutathassuk a szakemberek segítségével, melyik miért fontos, és mi az, amit mindenképpen tudnunk érdemes.

Célunk volt az is, hogy a helybéliek tudástárát bővítsük, azzal, hogy a szent királyról egy ilyen anyag összeállításával sok lényeges információhoz hozzájutnak.

Talán büszkébbé teszi őket, hogy ezen földön, mondhatni, Szent László nyomdokaiban járnak – mutatott rá Borsi Balázs.

Borsi Balázs a forgatás közben. (Fotó: Szabó Kinga)

A készítő kitért arra is, hogy az alkotás elkészítése során az volt a legnehezebb, amikor dönteniük kellett arról, mi ne kerüljön be a filmbe. Mint mondta, hatalmas adathalmaz gyűlt össze Szent Lászlóról és kultuszáról, a lovagkirály emlékezetének sajátosságairól. A hozzá köthető régészeti és építészeti emlékekről egy egész sorozatot lehetne készíteni. – Nagyszerű szakemberekkel dolgoztunk együtt, akiktől nagyon sokat tanultunk, és akik még sokáig tudtak volna mesélni, hiszen mindannyian jeles képviselői szakterületüknek. Bihar megyét bejártuk ugyan, de

rengeteg még az információ, amit érdemes lenne feldolgozni, megmutatni.

Falképek, Szent László-ábrázolások találhatók szerte Erdélyben és Székelyföldön, amiket ugyancsak érdemes volna a lehető legtöbb módon népszerűsíteni, akár ismeretterjesztő filmek formájában – hívta fel a figyelmet.

Borsi Balázs szerint Szent László a ma emberének is üzen. Mint mondta: „Nekünk, az anyaország határain kívül élő magyaroknak különösen fontos Szent László nemzetegyesítő szerepe. Váradiként, illetve Bihar megyeiként pedig a lovagkirály egy olyan szellemi-egyházi kultúra alapkövét tette le, amely mindmáig, közel egy évezred után is anyanyelvi bölcsője az itt élő magyarságnak. Nagyváradon bármerre lépünk, a székesegyházban, amely a hermát őrzi, a nagyváradi várban, ahol a középkori katedrális állt a lovagkirályok aranyozott szobraival, és ahol Szent Lászlót is örök nyugalomra helyzeték, vagy vidéken a bihari földvárban, a belényesszentmiklósi pálos kolostor romjainál, a magyarremetei vagy mezőtelegdi templomokban található középkori falképeknél,

olyan szellemi-lelki feltöltődést jelent, amely nagymértékben hozzájárul nemzeti identitásunk megerősödéséhez, mert áterezhetjük, büszkék lehetünk arra a magyar kultúrára, amelybe – ha a határ innenső oldalán is – beleszülettünk”.

A filmet teljes terjedelmében itt tekintheti meg:

'Fel a tetejéhez' gomb