Százezrek követik a leszbikus YouTube-sztárpár babaprojektjét

Ostoba kirakatemberből sok van, mostanra nagy rutinnal ignorálja őket az átlagpolgár. A jómódú emberek szépen tálalt médiaanyagai azonban, még ha kifejezetten betegesek is, széles rétegeket képesek beszippantani…

Sok leszbikus pár van a világon, ám nem sokan élik kamerák előtt a mindennapjaikat. A Kellen-Fozard – magukat házasokként definiáló – páros azonban a YouTube-csatornáján osztja meg az arra kíváncsiakkal minden boldog és boldogtalan percét. Most babát várnak – és ez közel egymilliós követőtáboruk szerint a világ legtermészetesebb dolga.

„Ez az első olyan alkalom, hogy egy terhesség bejelentésétől izgalomba jöttem”, „nem tudok nálatok jobb jövendőbeli szülőpárost elképzelni”, „nem tudok nem a gyermekre gondolni, aki egyszer láthatja majd ezt a videót és azt, milyen utat kellett az anyáinak megtennie azért, hogy őt megalkossák.”

Kérem szépen, őszintén mondom, nehezemre esett leírni ezeket a mondatokat, idézeteket. Kommentszekció ez a javából.

Nehezemre esett, elsősorban a végtelen szomorúság miatt, amiért ennyi – és még több – olyan ember éldegél abban a hitben, hogy a Kellen-Fozardék körébe született gyermeknek jó lesz az élete.

Kérdezhetnénk, vajon miért örülnek, miközben ennek a gyereknek nem lesz egy egészséges, amúgy pótolhatatlan apa- és férfiképe az életben – és alapvetően torz világképpel rendelkező emberek fogják őt felnevelni? – de nem kérdezi senki.

Egy ennyire széles társadalmi réteg ilyen mértékben kiforgatott értékrendjével (érték…?) igencsak megrendítő szembesülni. Nem azt mondom, hogy mindenkinek el kellene morzsolnia egy könnycseppet, amikor valahol az ismeretségi körében megfogan egy új élet – én sem voltam soha annyira „oda” hasonló esetekben, de mindig akadt egy-egy barát, akinek boldogságát látva tényleg megérintett valami nem evilági örömérzet. És épp ezért végtelenül aggasztó azt olvasni valakitől, hogy számára egy leszbikus pár – amely azon morfondírozik, hogy egy megvásárolt spermiumkoktélból épp melyik megfogant, bajnok embriót hordja majd ki – „babavárása” a legmeghatóbb dolog a világon evör. 

Ezt a cikket akár 7408-szor hosszabbra is el lehetne nyújtani – az írás órájában a videó alatt éppen ennyin áll a hozzászólások száma –, de azt hiszem, már ennyiből is átjön az a bizonyos életérzés… gyászos a helyzet, na, gyászos.

Én ugyanis el tudok képzelni náluk jobb szülőpárost.

Vagy ha éppen abba kötnénk bele, hogy mi a jó és mi nem (az előbbi Isten, amúgy), akkor mondhatnám azt is: alkalmasabbat mindenképp el tudok képzelni. Mondjuk egy férfit és egy nőt. Persze olyanokat, akiknek gyárilag megvannak az eredeti szériatartozékaik, nem csak úgy utólag lettek átalakítva (szépen kifejezve), illetve korcsosítva (őszintébben kifejezve).

Szinte látom, hogy ezen a megfogalmazáson (korcsosítás) miképpen horgadnak föl az igazán emberbarát liberális polgártársak, de mielőtt még mindenki visszagörnyedne önszorgalomból a középfokú bioszérettségire felkészítő tankönyvek fölé, azt azért szögezzük le: attól még, hogy épp föl- vagy leoperálnak valamit valakiről, és elkezdik teletömni hormonokkal, az adott egyén alapvető genetikai fölépítettségét vajmi kevéssé fogják megváltoztatni. Ez könnyen belátható: kromoszómák – meg ilyesmi. Inkább csak megszámlálhatatlan mennyiségben és felfoghatatlan mértékben tönkretesznek egész emberéleteket, sőt családokat, mi több, a fenti példából leszűrve, egész jövendő generációkat.

És miért? Egy alapjaiban beteg társadalmi ideológia miatt.

Mert soha, sehol nem voltak annyira gyorsak vagy tökösek a politikusok, az országvezetők, hogy azt mondják: „Figyeljetek, mint ember és polgár nincs veletek semmi baj, de nem tudtok egészséges családot alakítani, mert hát biológia… és egyébként az egyház társadalmi tanítása mentén évezredek óta szerveződő kultúrkörünkbe ez se hitünk szerint, sem elveink szerint nem fér bele, légyszi, ne csináljatok már ebből nagy problémát. De fel a fejjel, ha szeretnétek ebből kilépni, segítünk, vannak programjaink, találhattok magatoknak szerető közeget.” Ennyi.

Retteg a politika a pár százalékos kisebbség reakciójától.

Most meg mindenki fel van háborodva, hogy van egy olyan ország, amely alaptörvényileg ki meri jelenteni, hogy a férfi férfi, a nő meg nő?

Banális? Igen. Magától értetődő? Igen. Szükség van arra, hogy ezeket kijelentsük? Igen – sajnos.

Varga Gergő Zoltán

A szerző további cikkei ide kattintva olvashatók.

Kiemelt képünk forrása: Jessica Kellgren-Fozard/YouTube