Szlovénia lazít a szigoron

A szlovén kormány koronavírus-járvánnyal kapcsolatos döntése szerint hétfőtől szigorú feltételek betartása mellett kinyithatnak az edzőtermek és az uszodák az országban - közölte a helyi sajtó.

A sportlétesítmények használatához nem követelik meg a negatív PCR-tesztet, de egyszerre annyian tartózkodhatnak odabent, hogy 50 négyzetméterre legfeljebb egy fő juthat, és be kell tartaniuk egymás között az ötméteres távolságot. Az uszodákban is be kell tartani ezt a járványügyi szabályt, azzal, hogy csak minden második sávot használhatják az úszók. Január 1-jétől a sípályák is kinyithattak, de a felvonók használatához 48 óránál nem régebbi PCR-tesztet kell felmutatni.

Az élsportolók a korlátozások ellenére eddig is használhatták a sportlétesítményeket, és részt vehettek versenyeken, de most a számukat növelték.

Szlovéniában vasárnap 744-gyel 125 812-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 35 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2838-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 1209-en vannak kórházban, 194-en intenzív osztályon.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 361 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta a fertőzöttek száma ezzel elérte a 213 319-et. Vasárnap 54 beteg halt bele a fertőzés szövődményeibe, a járvány halálos áldozatainak száma 4126-re emelkedett. Kórházban 2453 beteget ápolnak, közülük 196-an vannak lélegeztetőgépen.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!