Szintet lép a keresztényüldözés Indiában

India Uttar Prades államában november 27-én elfogadták azt a törvénytervezetet, amely szigorítaná az áttérések feltételeit. A Bharatiya Janata Párt (BJP) szélsőséges nacionalista kormányzása gyorsan kalapálja a szögeket az országban élő vallási kisebbségek koporsójába.

A rendelkezés vallásszabadság törvény megnevezéssel kerül bevezetésre. India nyolc másik államában hoztak már eddig ehhez hasonló intézkedéseket, melyek jelenleg jobbára a keresztény kisebbség üldöztetését hivatottak jogilag keretezni.

2019 óta ugyanezen térségben illegális bármilyen „vallásváltás”, amelyet házasságkötés érdekében eszközölnek – így például törvényszegésnek minősül, ha egy hindu nő megkeresztelkedne, majd hozzámenne egy keresztény férfihoz. Ezt a cselekedetet egyébként a helyi közösségek jellemzően már eddig is megtorolták (olykor szélsőségesen erőszakos módon).

A törvény tavaly óta tiltja az erőszakos áttérítéseket is. Az Indiában egyre szélesebb körben terjedő radikális hinduizmus szemében nincs olyan indok, tapasztalat, vagy érv, amely alapján elfogadható lenne a hindu hit elhagyása – így ha mégis történik egy megtérés, úgy a törvényszegés vádjával jogi úton is elítélhetik a keresztényeket. Ezentúl a rendőrségnek fel sem lehet róni, ha elfordítják a fejüket egy-egy szélsőségesebb eset kapcsán.

Dr. John Dayal indiai emberi jogi, keresztény aktivista az International Christian Concernnek elmondta: ez „a független vagy vándor lelkipásztorok haláltusáját jelentheti.”

Hisz mit tud legálisan tenni egy missziós, evangelizáló pap egy olyan helyen, ahol a missziója célját törvénytelenné nyilvánították?

„Bárki vádat emelhet egy lelkipásztor ellen – és el is fogják ítélni. Uttar Pradesben egyelőre nem hatályos a törvény, bár úgy tűnik, a teljes állami rendőrség azt hiszi, hogy az már életbe lépett”– tette hozzá Dr. Dayal.

Indiában a közelmúltban jelentős összecsapások zajlottak a hindu és a muzulmán közösség tagjai között is.

 

Még többet szeretne tudni az indiai helyzetről? Ide kattintva tovább olvashat!

 

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Asia News

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!