Az oltásellenes babonaság terjesztésétől nem leszünk előrébb

Mindenekelőtt kezdjük egy történelmi visszatekintéssel. Amikor az 1930-as éveket követően az ‘50-es évek elején újra terjedni kezdett a járványos gyerekbénulás, Jonas A. Salt amerikai virológus oltóanyagát tesztelték elsőre és sikeresen be is oltották vele pár év alatt a 40 év alatti amerikaiak felét, aminek köszönhetően drasztikusan visszaesett a vírus terjedése. Ám a siker nem volt teljes. Salt megoldása ugyanis az volt, hogy a vírust formalinnal elpusztította, majd azt követően juttatta a szervezetbe. Ez pedig együtt járt azzal, hogy a tüneteket kezelte a Salt-féle vakcina, de ettől még a fertőzést el tudta kapni bárki. Magyarán szólva sokat köszönhettek Saltnak, de volt még mit tenni a gyermekek védelméért.

Salttal párhuzamosan dolgozott Albert Bruce Sabin, szintén virológus doktor. Sabin azzal az ötlettel állt elő, hogy a vírust nem elpusztítani, hanem nagyon legyengíteni kell, így az emberi immunrendszer már képes a legyőzésére, de közben védettséget is szerez, tehát a későbbiekben az ereje teljében lévő vírust sem tudja elkapni. Sabin olyan fokra jutott saját vakcinájával, amit magának és gyerekeinek is biztonsággal beadott, azonban az USA hatóságai nem adtak arra engedélyt, hogy élesben is tesztelhessék, mondván, kevés idő telt még el és nem tudunk eleget a vakcináról.

Sabin, a lelkiismeretes, egész életében küldetésének élő orvos így választás elé került: elfogadja az amerikai választ és kivár, amíg a világon további gyermekek százezrei fognak megbetegedni és közülük ezrek vastüdőbe kerülni életük végéig, nem beszélve az elhunytakról, avagy megköszöni az Államok eddigi segítségét és a még Lengyelországban született, oroszul is beszélő Sabin a keleti blokk területén súlyosan tomboló járvány kezelésére tesz kísérletet.

Szüleink és nagyszüleink örök hálája kíséri Sabint azért, mert az utóbbit választotta.

1956-ban Moszkvába utazott, ahol rövid időn belül megkezdték az oltásokat. Éveken belül a szocialista országokban több tízmillióan kapták meg a szérumot, Sabin a budapesti gyártást személyesen is ellenőrizte. Elképzelni sem tudjuk, hány ezer gyermek életét mentették meg ezzel, hány tízezer sorsot attól, hogy ne kelljen maradandó károsodásokkal leélni az életüket. És min múlt mindez? Sabin türelmetlenségén

és a lakosság józan belátásán, akik megértették, hogy veszélyhelyzetek kockázatos döntéseket szülhetnek, mert csak így lehet legyűrni a vészt.

Ma ott tartunk, hogy közveszélyes nyerészkedők szabadságjogait kéri számon az ellenzék, nyíltan is bevallják – legutóbb a Politico egy cikkében -, hogy bizony, ha az emberek nem szándékoznak magukat beoltatni a koronavírus ellen, akkor az Orbán-kormányt terhel majd minden politikai következmény és teljesen természetesen vonják kétségbe a vakcinák hatékonyságát, mert azok számukra nem megfelelő ideológiai környezetben készülnek. Hiszen a Napnál is világosabb, hogy az orosz oltóanyagokat minden éjszaka személyesen Putyin mérgezi meg, bizonnyal azoknak a titkosszolgáknak a segítségével, akik könnyezve bevallották egy keresztkérdés után a telefonban Navalnijnak, hogy ők mérgezték meg az urat. A kínai szérumot előzetesen levágott, félig elfogyasztott csau-csauk ólmozott vérével teszik veszélyessé, a Pfizer-félébe meg nyilván a határellenőrzés során a Zorbán önt savat.

Most azt gondolják, viccelek, de a baloldal és a heccsajtó mindezeket csak azért nem ilyen formában írják le, mert az még a törzsközönségük egy részénél is sok lenne.

Egészen ocsmány, ahogy a vélt és általuk várt politikai siker érdekében szó szerint megpróbálják felébreszteni az emberekben a legsötétebb babonaságot. Ez a probléma azonban sokkal fontosabb annál, mintsem hogy ennél többet foglalkozzunk az ellenzékkel. Hogy nekik semmi sem drága, azt rég tudjuk, de nekünk meg kell tartanunk józan belátásunkat. Számomra ugyanis elképesztő látni, hogy mennyi, egyébként jóakaratú és jószándékú ember idegenkedik az oltástól.

Ne érjük meg azt, hogy a mindenfajta hisztéria mellett az oltásellenes idiotizmus is teret kap az USA-ból érkezve.

Mert csak úgy nagyjából, de tisztában vagyunk vele, hogy eddigi életünk során hány kötelező oltást kaptunk? Hát azzal, hogy azok a vakcinák, amelyeket a bürokrácia útvesztőiben akár egy évtizedig is eltarthat engedélyeztetni, már döntő részben pár év alatt minden klinikai teszten túljutnak? Kit lep meg, hogy az elmúlt évben, többszáz laboratórium összehangolt munkája után, miközben a világ összes erőforrását megkapták és tavasz óta nem volt se szünnap, se hétvége, az év végére képesek voltak számos vakcinát előállítani? Gondolkozzunk!

Nem azért élünk most olyan egészségben és jólétben, mert okostelefon van a zsebünkben, embert küldtünk a Holdra és mindent tudni vélünk a világról, hanem azért, mert az emberiség legnagyobb hősei, az orvosok és segítőik az elmúlt másfél évszázadban kifejlesztették azokat az oltásokat és gyógyszereket, amelyektől az addig biztos halállal végződő betegségek napok alatt megszűntek. Képzeljük el azt a varázslattal felérő tudományos munkát, mikor megszületett a feketehimlő ellen védő oltás vagy amikor Fleming az egyhónapos vakációja előtt nem a legmegfelelőbben tisztította meg eszközeit és ennek következtében felfedezte az antibiotikumot, robbanásszerű, egyszerűen felmérhetetlen jóságot okozva az emberiségnek!

Fleming penészgombái idejében az emberiség létszáma nagyjából 2 milliárd főből állt, mára túlléptük a 7 milliárdot. 200 ezer évig tartott, amíg az emberi faj elérte az 1 milliárdos létszámot és onnan már 200 évbe sem, hogy meghétszereződjünk. Ez semmi másnak sem köszönhető, csak és kizárólag az orvostudomány fejlődésének. (Igen, a progresszió folyamatos rigmusa a fejlődés, csakhogy ne tévesszük össze az egészségünket és életünket segítő, saját, emberi minőségünk és intelligenciánk adta tehetségünket azzal, ahogy a felforgató elemek a társadalmakat és a világot akarják tönkretenni a fejlődés hamis jelszava alá bújva. Más kávéház.)

Higgyék el – hogy reagáljak igencsak elszállt tévhitekre is -, aki meg akar minket figyelni, az már rég megteszi. Van okostelefon a birtokukban, esetleg számítógép? Használják a közösségi oldalakat? Az interneten keresztül bonyolítanak vásárlást, számlák kiegyenlítését, rendelést? Szoktak képeket megosztani arról, hol vannak, kivel, mit esznek, hogyan nyaralnak?

Azok az erők, akik tudni akarták, mivel töltjük az életünket, azok eddig is tisztában voltak mindennel és nincs szükségük egy vakcinára.
Mindenkit arra kérek, hogy legyen eszünk, ne üljünk fel a válságos helyzetekben mindig felbukkanó spekulánsoknak, hirdessék azok gyógyszereiket vagy nevezzék saját magukat ellenzéki összefogásnak.

Ha nem is az életünk, de a 2021-es mindennapjaink múlnak ezen a döntésen. Kevés beoltott a társadalom szempontjából nagyjából ugyanaz, mintha senki nem oltotta volna be magát. Én rendületlenül hiszek a magyar emberek és főleg a nemzeti érzelműek józan belátásában és helyzetfelmérésében.

 

Trombitás Kristóf

A történelmi kitekintésben nagy segítséget jelentett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum blogja.

 

Kiemelt képünkön: Szlávik János infektológus főorvos beoltja a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal Várnai Zsuzsanna főorvost a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án.
MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb