Novák Katalin: otthonfelújítási támogatás segíti a családokat januártól

Januártól hárommillió forintos otthonfelújítási támogatás, februártól pedig kedvezményes otthonfelújítási kölcsön is segíti a családok otthonteremtési terveit - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-vel.

Novák Katalin a közleményben emlékeztetett: a legfeljebb 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás azoknak a legalább egy gyermeket – 12 hetes magzati kortól 25 éves korig – nevelő vagy váró családoknak szól, amelyek meglévő otthonukat szeretnék korszerűsíteni. A támogatásból a kiadások teljes összegének maximum fele finanszírozható, anyagköltségre és munkadíjra fele-fele arányban.

A megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők a gyermekük életkorától függetlenül vehetik igénybe a támogatást – tette hozzá.

Azok, akik a felújításhoz nem rendelkeznek kellő mértékű önerővel, kedvezményes otthonfelújítási kölcsönt vehetnek igénybe: legfeljebb 6 millió forintot vehetnek fel maximum 10 éves futamidővel és 3 százalékos kamattal.

A feltételeknek megfelelő igénylőknek a kölcsön felvételét és a munkálatok befejezését követően kell elszámolniuk a számlákkal, hogy kölcsönösszegük az állami támogatásként járó maximum 3 millió forinttal csökkenjen. Erre egy teljes év áll majd a rendelkezésükre.

Emellett sok intézkedés az új otthont vásárló vagy építtető családokat is támogatja, ilyen az áfacsökkentés, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolt vagy építtetett új otthonhoz kapcsolódó áfa-visszatérítés, a csokkal vásárolt használt vagy új ingatlanok illetékmentessége és a tetőtér beépítésének támogatása is.

Az otthonfelújítási támogatás lehetősége tovább bővíti a családok mozgásterét. A kormány a koronavírus-járvány alatt is kiemelten támogatja a családokat, nem szűkíti, hanem bővíti a családtámogatásokat és az otthonteremtési programot – olvasható a közleményben.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a családvédelmi akcióterv egyéves eredményeiről tartott sajtótájékoztatón Budapesten a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért szervezet székházában 2020. június 30-án. MTI/Balogh Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre