A parlamenti többség megerősítette a haza, a családok és a gyermekek védelmét

Hollik István azt mondta: ahogy arra a számítani lehetett, a baloldal nem szavazta meg egyik törvényjavaslatot sem. Ezzel – mint fogalmazott – egyértelművé tették, hogy eszük ágában sincs megvédeni az európai keresztény kultúrát, gyermekeink jogait és a hagyományos családi értékeket.

– A baloldal számára Soros és a migránsok nagyobb érték, mint a haza, a családok

– hangoztatta a kormánypárti politikus, azt is megjegyezve, hogy a gyermekek változtatható és zavaros fogalmak a baloldal számára. Közlése szerint egyértelmű, hogy mi Soros György megrendelése: bevándorlóországot akarnak csinálni Magyarországból és bevándorlókontinenst Európából. – Ehhez a tervhez pedig szükség van arra, hogy a nyílt társadalom vélt értékeit beépítsék a magyar jogrendszerbe is – jelezte a fideszes politikus, majd leszögezte: az alaptörvény megerősítésével ennek szabtak most gátat.

Értékelése szerint az alaptörvény-módosítással védelmet kaptak olyan alapértékek, amelyeket a szélsőséges balliberális eszmék folyamatosan ostrom alatt tartanak. Kifejtette: aggodalommal látják, hogy a liberális gender-szemlélet erőszakos terjedése egész Európában jelen van, és veszélyezteti gyermekeink testi-lelki fejlődését. Ezért az alaptörvény családvédelmi záradékában rögzítették, hogy a gyerekeknek joguk van születési nemüknek megfelelő önazonossághoz – ismertette Hollik István, azt is hangsúlyozva:


Hirdetés

nem lehet vita kérdése, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.

Hozzátette: a gyermekeknek ugyancsak joguk van ahhoz, hogy a nemzeti identitáson és a keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti nevelésben részesülhessenek. A kormánypárti politikus beszámolt arról is, hogy a jövőben az alaptörvényben meghatározott különleges jogrend hat esete helyett három lesz. – Ezzel Magyarország biztonsága erősebbé vált a rendkívüli helyzetekben – mondta.

Kitért arra is, hogy az átláthatósági záradék elfogadásával alkotmányos szinten rögzítette a parlamenti többség a közpénz fogalmát. – Közpénz minden, ami az állam bevétele, kiadása vagy követelése – jelezte, hozzátéve, a pontos meghatározással adós volt a magyar közjogi rendszer.
A választási törvény módosításával a kormánypártok legfőbb céljának nevezte a színtiszta pénzlenyúlás céljával alakult kamupártok választási indulásának megakadályozását.

Újságírói kérdésre, hogy a Fidesz-KDNP miért nem támogatta Szabó Tímeának (Párbeszéd) a választási törvényhez benyújtott módosító indítványát, Hollik István úgy válaszolt: megítélésük szerint az fércmunka, jogi félmunka. – Mivel az csak Pest megyében módosította volna a választókerületi határokat, számos más helyen, ahol ezt meg kellett volna tenni, viszont nem – jegyezte meg.

Szájer József ügyére utaló újságírói kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: Szájer József levonta az egyedüli helyes következtetést, lemondott tisztségeiről és távozott a közéletből, de – mint hangsúlyozta – ez egy cseppet sem tántorít el bennünket attól, hogy az európai keresztény kultúra ma támadás alatt áll, és azt meg kell védeni. – A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz – szögezte le.

MTI

(Kiemelt képünkön: Hollik István sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. november 7-én. Fotó: MTI/Soós Lajos)

'Fel a tetejéhez' gomb