E gonoszjáró napon gyűlnek a boszorkányok
Szent Luca a legenda szerint keresztény hitéért halt vértanúhalált, az egyház azonban nem tartja valós, történelmi személynek. Legendája alapján a szembetegségben, vakságban szenvedők, a bűnbánó utcanők, valamint a varrónők patrónusa. Neve a latin lux, azaz fény szóból származik.
Luca-nap a Gergely-féle naptárreform (1582) előtt a téli napforduló kezdetére esett, egyúttal az esztendő legrövidebb napja volt. Ez az idő tele van tilalmakkal, jóslásokkal, amelyek a következő esztendő sikerét mágikus eszközökkel igyekeznek befolyásolni…
Luca alakja a magyar néphitben egyrészt a legendabéli Szent Lucával kapcsolatos, másrészt egy boszorkányszerű, rontó nőalak (lucapuca, lucaasszony) formáját ölti, aki embereknek és állatoknak egyaránt károkat okozhat.
Luca napját gonoszjáró napnak tartották, ezért ilyenkor a boszorkányok rontása ellen igyekeztek védekezni. Például a Tápió vidékén az ólak ajtajára fokhagymával keresztet rajzoltak, miközben azt mondták:
„Luca, Luca, távol légy!”
Volt, ahol a rontás, betegség, baj elhárítására alkalmasnak tartott fokhagymával az állatok homlokára rajzoltak keresztet, vagy lefekvés előtt mindenkinek le kellett nyelnie egy gerezdet. 
A boszorkányok felismerésére készült a lucaszék. Ezt Luca-naptól karácsonyig kellett elkészíteni:
„Lassan készül, mint a lucaszéke” – tartja az ismert közmondás.
A gyakran meghatározott számú és fajtájú fából készült különleges széket, amibe fém nem kerülhetett, a karácsonyi éjféli misére a templomba vagy a keresztútra vitték, hogy azon állva észrevehessék a boszorkányokat – a széken állók ugyanis a boszorkánynak tartott személyek fején szarvakat láthattak.
A lucaszék tulajdonosa mákot vitt magával, hogy hazafelé elszórja, ellenkező esetben „szétszaggatták vóna a boszorkányok”.
Luca napjához sokféle házasságjósló eljárás is kapcsolódott. A Drávaszögben a lányok szemétdombra állva hallgatóztak, és úgy vélték, ahonnan kutyaugatást vagy kakaskukorékolást hallanak, abból az irányból jön majd az a legény, aki elveszi őket. Máskor cédulára írt férfineveket gombócokba rejtettek, s tartották, amelyik gombóc a leghamarabb feljön a forró víz felszínére, abban van a jövendőbeli neve. Jósoltak ilyenkor a halálra is – az ún. tollaspogácsával (főként a Dél-Alföldön)
Úgy tartották, akinek sütés közben megperzselődik pogácsáján a toll, az hamarosan megbetegszik vagy meghal.
Időjárás jósló praktika Luca napján az ún. hagymakalendárium: tizenkét hagymalevélbe sót tettek, és attól függően, hogy a levél átnedvesedik-e vagy sem, következtettek az elkövetkező tizenkét hónapban várható csapadékmennyiségre.
Ehhez a naphoz tilalmak is kapcsolódtak.
Luca napjának reggelén ügyeltek arra, hogy asszony vagy lány be ne tegye a lábát, mert nem hozna szerencsét a házhoz.
Országszerte úgy tartották, hogy ha ezen a napon fonnának vagy varrnának, akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét. Nem volt szabad sütni, mert a kenyér kővé válik, illetve – mondták – Luca ott ül a kemence szájában és a lapátról megeszi a kenyeret, a gazdasszonyt pedig belöki a kemencébe. Nemcsak tiltott, hanem kifejezetten erre a napra előírt, javasolt női munkák is voltak. A fejtő- és bontómunka végzésére például alkalmasnak tartották ezt a napot – tollat fosztottak, babot fejtettek, hogy a tyúkok könnyen tojjanak. 
A Kisalföldi Csallóközben és a Nyitra vidékén ezen a napon fehér lepelbe öltözött legények – esetleg lányok, asszonyok – arcukat belisztezték, vagy fehér tüllkendőt hordtak, hogy felismerhetetlenek legyenek. Lisztbe mártott tollseprűvel sepregettek. Egyes helyeken a lányokhoz jártak, másutt a gyerekeket ijesztgették.
A jósló, varázsló eljárások többségét Luca és karácsony között kellett elvégezni, ugyanis a Luca-naptól karácsonyig tartó tizenkét napot a következő év tizenkét hónapjával hozták összefüggésbe. E tizenkét nap időjárása alapján jósolták meg az elkövetkező tizenkét hónap időjárását. Ez az ún. lucakalendárium.
Luca-napkor kezdik csíráztatni a lucabúzát, mely karácsonyra kizöldülve a következő év jó termését jósolja. A lucabúza gyakran ma is a karácsonyfa alá kerül, de már nem jóslás céljából, hanem hagyományos karácsonyi szimbólumként.
Tátrai Zsuzsa
néprajzkutató
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
Kiemelt képünkön: Hans Baldung Grien: Boszorkányok – részlet (Forrás: Wikipedia.hu)
