Ötgyermekes család karácsonyi kívánságait teljesítette Herczegh Anita

Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója az adományok átvétele előtt elmondta: a szeretetszolgálat novemberben elindított programjának célja, hogy 2020 rászoruló gyermek kapjon személyre szóló karácsonyi ajándékot. A kívánságlistát a gyermekek szülei készítették el, az akcióhoz 1800 támogató csatlakozott tárgyi adomány vagy pénz felajánlásával.

Hozzátette: az ajándékcsomagokat a szeretetszolgálat munkatársai állítják össze és juttatják el a családokhoz még karácsony előtt.

Fontosnak nevezte, hogy az ajándékokat a szülőktől kapják meg a gyerekek, hogy ezzel is erősítsék a gondoskodó édesapa és a szerető édesanya szerepét.

Juhász Márton szólt arról is: a szeretetszolgálat karácsonyig még két gyűjtőakciót szervez. Az egyikben 2020 „mentő macit” szeretnének eljuttatni határon túli rászoruló gyermekeknek. Ezeket a mackókat megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő emberek készítik, és általában olyan, 2 év és 14 év közötti gyerekek kapják meg, akik mentőautóba kényszerülnek. Az adventi időszakban erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai gyerekek kapnak a mackókból.

A Szeretetdoboz akció keretében tartós élelmiszert és higiéniai cikkeket tartalmazó csomagok összeállítására gyűjt a szervezet. A dobozokat nehéz sorsú családok és idősek kapják meg az ünnepek előtt – fűzte hozzá.

Mindkét program támogatható a 1358-as adományvonalon vagy az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége átadja az egy ötgyermekes családnak szánt ajándékait Juhász Mártonnak, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatójának a szeretetszolgálat budapesti központjában 2020. december 9-én. MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb