Nemes Gábor: Meg kell tanulnunk a bírvágyat kordában tartani

Az adventi várakozás alatt eljött az ideje az elmélyedésnek. Talán több időnk marad gondolkodni az ünnepről és teremtett világunk jövőjéről. Nemrégiben jelent meg Ferenc pápa „Földanyánk” című, A környezetvédelmi kihívás keresztény olvasata” alcímet viselő könyve. Ferenc korábbi megnyilvánulásai során elsősorban – tudatosan – a teremtésvédelem kifejezést használta, ebben a művében azonban a minden ember által ismert környezetvédelem fogalomhoz tér vissza.

Most megírt gondolataival tehát egy még szélesebb kört kíván megszólítani: minden embert. A klímaváltozás, a levegőszennyezettség ugyanis a hívőket és a nem hívőket egyaránt érinti.

Minden jóakaratú ember tevékeny cselekvésére van szükség ahhoz, hogy a megindult negatív változásokat, az ökológiai katasztrófát megállíthassuk, visszafordíthassuk.

A bolygónkat érő szennyezés nem tesz különbséget a különböző vallású hívek között sem. Természetesen nemcsak a kereszténységnek, hanem más vallásoknak is van egy sajátos olvasata a környezetvédelemről. A más-más nézőpontok ellenére a cél közös: megóvni teremtett bolygónkat. A biológiai sokféleség csökkenése az egyik legnagyobb kihívás, amely a mai kor embere előtt áll. A természeti fajok, a Jóisten által szépnek és teljesnek teremtett világ folyamatosan pusztul.

A hívő emberek a bolygót ajándékként, a Jóisten legszebb adományaként fogják fel, amelyért hálával és felelősséggel tartoznak. Amikor hálatelt szívvel vagyunk jelen, boldogok vagyunk.

Lelki motivációkra, segítségre van szükség, hogy az új kihívásokkal szemben az emberiség megtalálja a kiutat. Az ökológiai megtérés gondolatára épül Ferenc pápa ezen munkája is. A Szentatya szól benne a túlzott fogyasztásra épülő életünk ellen. Meg kell tanulnunk a bírvágyat kordában tartani, minden reklám ellenére, mert így felelhetünk meg együttesen az előttünk álló ökológiai kihívásnak.

Van választási lehetőségünk!

Ferenc pápa Szent István Társulatnál megjelent könyvét meleg szívvel tudom ajánlani minden jóakaratú embernek, aki szeretne ép bolygót hagyni gyermekeire és unokáira. A pápa most megjelent kötete egy átfogó válogatás a korábbi teremtésvédelmi/környezetvédelmi írásaiból. A mű egy teljesen új, a reményről szóló, személyes hangvételű fejezettel zárul, melyre nagy szükségünk is van. 

Nemes Gábor
Laudato si’ animátor


Adventi üzenetsorozatunk:

Bogár László: Talán legbelül még él a karácsony

Horti Zoltán: Vessük le a karácsony modern külsőségeit

 

 

Kiemelt kép: Tóth Gábor/Vasárnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre